A független Koszovó

Koszovó ugyan már a titói Jugoszlávián belül is a legszegényebb térségnek számított, de a szomszédos Albániánál még így is sokkal gazdagabb volt. Most az EU 1100 euróra becsüli az egy főre jutó GDP összegét Koszovóban, míg az Európa szegényházának számító Albánia adata 2300 euró. Ennél tömörebben aligha lehet kifejezni, hová süllyedt az egykori szerb tartomány.

Pedig a kilencven százalékban albánok lakta Koszovó igen gazdag nyersanyagokban. Bőségesen van szén, ólom, cink, nikkel, réz és magnezit a hegyek gyomrában. „Csak” a kitermeléshez szükséges infrastruktúra hiányzik. Az viszont nagyon. Még Pristinában sincs rendes áramszolgáltatás, időnként órákra elsötétül minden. Az utak állapota katasztrofális, a nyolcvanas évek óta felújítások gyakorlatilag nem történtek. A kilencvenes évek elhibázott gazdaságpolitikája, etnikai konfliktusai, a teljes gazdasági elszigetelődés és a Szerbiát sújtó nemzetközi szankciók nagyjából megfelezték a GDP-t. Aztán jöttek az 1998–99-es háborús évek, amikor a szerbek becslések szerint 10-12 ezer albánt gyilkoltak le (sok tömeges kivégzést máig nem tártak fel), majd a 78 napos NATO-bombázás – ezeket a csapásokat a koszovói gazdaság azóta sem tudta kiheverni.

A munkaképes korú népesség 40 százalékának ma sincs állása. Export alig létezik: a tavaly alig 150 millió eurós kivitel fémhulladékból és ásványkincsekből állt. Az import tizenegyszer akkora, mint az export, a kereskedelmi mérleg hiánya a hivatalos adatok szerint a GDP 44-49 százalékát teheti ki. Ezt csak részben tudják finanszírozni a Nyugat-Európában dolgozó koszovóiak hazautalásai, amelyek az IMF szerint a bruttó össztermék 15 százalékát is elérhetik. Minden adat azonban csupán bizonytalan becslés – a leginkább egy szegény afrikai országhoz hasonlító Koszovóban „természetesen” megbízható statisztikai adatszolgáltatás sincs.

Ilyen körülmények között vajmi keveset mond, hogy tavaly az IMF szerint 3,5 százalékkal bővült a GDP. Az érdemi változásokhoz ugyanis masszív külfölditőke-befektetésekre lenne szükség – erre viszont addig reménytelen várni, amíg nincs rendes áramszolgáltatás és nem rendeződik a terület státusa, nem alakul ki valamiféle minimális politikai stabilitás. Utóbbi felé nagy lépés lehet a függetlenség vasárnapra várható kikiáltása, de inkább csak az első lépés, mintsem az utolsó.

Belgrád ugyanis a kiszivárogtatások szerint valószínűleg a telefon- és az internetkapcsolat megszakításával reagál majd a szerb nemzet bölcsőjének tekintett tartomány elszakadási törekvésére. És Pristina örülhet, ha ennyivel megúszsza. Biztató mindenesetre, hogy a szerb védelmi minisztérium kizárta a katonai fellépés lehetőségét, a belgrádi energiaügyi tárca pedig az energiakapcsolatok zavartalan fenntartását is megígérte. Kérdés azonban, mi lehet abban a titkos „akciótervben”, amelyet állítólag a belgrádi nemzetbiztonsági tanács dolgozott ki a függetlenségi deklaráció elhangzásának esetére.

Az optimista forgatókönyv szerint az EU napokon belül elkezdi 1800 fős koszovói rendőri és igazságügyi missziójának felállítását, sok tucat állam néhány napon belül elismeri az új államot (beleértve Magyarországot, a legfontosabb nyugat-európai hatalmakat és az USA-t), Szerbia békés marad, a koszovói szerbek nem menekülnek el, az albánok nem folytatják a tömeges bosszúállást az évszázados sérelmekért, s az új állam gyorsan megindul a stabilizáció és a reformok útján. Ez igazolhatná a második világháború után kialakult határok megbolygatását is. Bár még ebben az esetben is nehéz lesz megértetni a különféle európai szeparatista mozgalmakkal, hogy Koszovó nem precedens. Mert ez lesz a függetlenség kikiáltásának legnagyobb kihívása Európa számára.

A szerző a Világgazdaság munkatársa