BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A Stadler további beruházásokat tervez Magyarországon – a cég új HÉV-járműveket is gyártana

A Stadler nemcsak új járműveket épít, hanem új gyártócsarnokot is létrehozott Szolnokon. Lázár János bemutatta a városban gyártott új GYSEV-kocsiszekrényt.

„Az a megtiszteltetés ért minket, hogy bemutathatjuk az első GYSEV-kocsiszekrényt, de ez már a harmadik rendelés, amit teljesítünk” – mondta Peter Spuhler, a Stadler Rail Csoport igazgatótanácsának elnöke Szolnokon.

Lázár János bemutatta a városban gyártott új GYSEV-kocsiszekrényt / Fotó: Lázár János / YouTube

Elmondta, hogy összesen 206 járművet gyártottak le idáig, amelyeket Magyarországon használnak.

„Ha jók az információim, akkor a MÁV 70 millió utast szállít évente. Ezek az utasok pedig főleg a mi járműveinkkel – FLIRT-, KISS-vonattal és a 12 darab tram-trainnel  – utaznak” – tette hozzá.

Peter Spuhler közölte, hogy a cég az elmúlt tizenöt évben nagyon sokat, 250 millió euró értékben fektetett be Magyarországon, és készen állnak arra, hogy további beruházásokat hajtsanak végre.

„Egy további árajánlatot szeretnénk benyújtani a HÉV-tenderre, 54 motorvonat beszerzéséről van szó, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyerjük ezt a tendert” – mondta.

Lázár János a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Stadler nemcsak új járműveket épít, hanem új gyártócsarnokot is létrehozott Szolnokon.

„A 17 milliárdos beruházás 4,8 milliárd forintos állami támogatásból valósult meg. 

Tehát nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is” – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.  Lázár János bejelentette, hogy a svájci Stadler cégtől 

11 új Flirt motorvonat megvásárlásól kötöttek szerződést, de tárgyalnak további 10 új vonat megvásárlásáról is 40 milliárd forint értékben.

Azt is mondta, hogy a Stadler nyolcévi jelenléte alatt 6 ezer kocsit gyártottak le, és 750-en dolgoznak a cégnek. Elmondta, hogy 70 milliárdos beruházást hajtott végre itthon és „várják még a további 70-et ”.

A miniszter közölte, hogy a GYSEV menedzsmentje úgy döntött, hogy 11 új FLIRT-vonatot vásárol a Stadlertől, amelynek első Szolnokon gyártott típusát mutatják be.

„A GYSEV  járműparkjának korszerűsítésével Magyarország 30 százalékának a tömegközlekedését tudjuk javítani. Egyrészről megegyezésünk van a Stadlerrel 11 darab jármű lehívásáról: az első, remélem, 2027 végén, ha nem 2027 elején már rendelkezésre áll, és terveink vannak további tíz új jármű megvásárlására is 40 milliárd forint értékben” – közölte.

A miniszter arról is beszélt, hogy Svájcból hoz a magyar állam a MÁV részére használt vonatokat.

Még az idén 93 motorvonatot vesz az állam Svájcból 80 milliárd forintért. A használt vonatokat pedig Szolnokon újítják fel.

A Stadler bemutatta Magyarország új motorvonatait

Az idén ősztől magyar szakemberek munkájával kezdődhetett meg a kocsiszekrények gyártása a Stadler szolnoki üzemében. Az ötrészes, kétáramnemű járművek nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre.

Hosszú idő után gyárt újra a magyar piacra a szolnoki kocsiszekrényüzem. A jelenlegi megbízás keretében, összesen 55 darab FLIRT IC-kocsiszekrény készül Szolnokon a GYSEV részére, melyek gyártása már idén ősszel elkezdődik. A szerelvények átadásával a hazai flotta járműveinek száma 200 fölé emelkedik. 
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.