BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ez alatt nincs infláció: ezerötszáz százalékos drágulást mértek egy év alatt

A LED-ek színéhez, a televíziók, mikrohullámú sütők egyes elemeihez is szükség van az ittriumra, erre az átmeneti fémre. Mivel a média fősodrába ritkán kerülnek be az ittrium piacával kapcsolatos fejlemények, érdemes megemlíteni: az elmúlt időszak kereskedelmi feszültségei és vámháborúi részbeni következményeként ennek az átmeneti fémnek az ára alig egy év alatt elképesztő mértékben, 1500 százalékkal emelkedett.

Beütött a vámháború az ittriumnál is, az űrtechnológiákban és a hadiiparban is nélkülözhetetlen ritkaföldfém elképesztő mértékben drágult, köszönhetően annak, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti torzsalkodás részeként Kína tavasszal kiviteli szigort jelentett be ezekre a fontos nyersanyagokra. Bár formailag az amerikai és a kínai elnök nyáron megegyezett a lazításról a ritkaföldfémek kereskedelmére vonatkozóan, ennek részletei nem ismertek. Az ittrium-oxid ritkaföldfém ára a héten minden idők legmagasabb szintjét érte el, miután az adatok szerint idei áremelkedésének mértéke már az 1500 százalékot közelíti – írja az Origo.

Az ittrium piaci ára nagyjából egy év alatt közel 1500 százalékkal emelkedett (illusztráció)
Az ittrium piaci ára nagyjából egy év alatt közel 1500 százalékkal emelkedett / Fotó: Jan Anskeit / Wikipedia Commons

Ezerötszáz százalékos drágulás: ezt már biztosan tudja az ittrium

A lap piaci adatok alapján felidézi, hogy míg az árak 2024 végén 8 dollár körül mozogtak kilogrammonként, addig mostanra elérték a 126 dollárt is. Ez egyenes következménye annak, hogy Kína a tavasszal elindult vámháborúban még áprilisban kiviteli korlátozásokat vezetett be a ritkaföldfémekre, köztük az ittriumra is.

A ritkaföldfémek kitermelése, finomítása, kereskedelme és felhasználása továbbra is a világ két legnagyobb gazdasága közötti elhúzódó kereskedelmi párharc középpontjában áll. 

Kína változatlanul uralja a termelésüket, és bár Washingtonnal elvi egyezség született a kereskedelmi lazításról, a részletekről a színfalak mögött még mindig egyeztetnek, azokat talán november végén már a nyilvánosság is megismerheti.

Az ittrium felhasználási területei közé tartoznak az orvosi technológiák, valamint a repülőgépipari berendezések, a kerámiák, a lézerek és a szupravezetők gyártása. Az Egyesült Államok Földtani Szolgálata szerint a 2023-ig bezárólag vizsgált négy évben az amerikai ittriumimport több mint 90 százaléka Kínából származott.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.