Inflációs kitekintő felfelé mutató kockázatokkal
Hat éve nem látott csúcsértéken tetőzött az infláció áprilisban. Az elemzők szerint a magaslat után lejtő jön, és a befektetők csökkenő inflációra számíthatnak. A kockázatok azonban felfelé mutatnak. Nézzük a részleteket!
Miután számos prognózis ezt vetítette előre, valódi meglepetést nem okozott az infláció első negyedévi emelkedése. Ezzel együtt biztos, hogy több, a devizapiacon érdekelt befektetőnek kissé összeszorult a gyomra, amikor áprilisban az előző havi 3,7-es szintről 3,9 százalékra ugrott fel az árfolyamindex. Ezzel egyébként igencsak megközelítette a jegybank 3, plusz/mínusz 1 százalékos inflációs célsávjának felső szélét.
Az inflációt az elmúlt hónapokban jelentős részben az erősen ingadozó árú termékek – elsősorban az üzemanyagok és a szezonális élelmiszerek – hajtották felfelé.
Nem mellékes azonban, hogy az említett tételeket nem tartalmazó, az inflációs alapfolyamatokat jól tükröző mutatók is 3 százalék körüli, esetleg a feletti éves árdinamikát mutatnak egy ideje. A Magyar Nemzeti Bank által a tartós inflációs folyamatok mutatójaként azonosított és kiemelten figyelt, úgynevezett adószűrt maginflációs mutató immár harmadik hónapja 3 százalék felett tartózkodik, ráadásul várhatóan meg is ragadhat az év végéig az elmúlt hónapok 3,4-3,5 százalékos értékének környékén.
Ez pedig azért különösen fontos, mert az olaj és a szezonális élelmiszerek inflációja, amely az elmúlt hónapokban gyorsan emelkedett, várhatóan hamar megfordul, és a bázishatáson keresztül lefelé húzza az inflációt. Viszont a tartós inflációs folyamatok szempontjából meghatározó folyamatok – amelyek közül főként az áru- és szolgáltatásinflációt érdemes figyelemmel kísérni – továbbra is kockázatosak. Ha ezeknek a tételeknek az inflációja nem stabilizálódik, hanem tovább emelkedik, akkor az az inflációs kilátások érdemi romlásához vezethet, egyben nyomás alá helyezheti a magyar devizaárfolyamot és az állampapírpiacot is. Márpedig azt látjuk, hogy a bérek emelkedésének aránya továbbra is két számjegyű, és az erős kereslet lehetővé teszi a költségoldalon keletkező árnyomás áthárítását. Az eurózóna alapvetően lassuló trendet követ egy ideje, és nyomott inflációs környezete fékező hatást gyakorol a pénzromlásra. Az importált infláció további csökkenése azonban valószínűtlen, erre csak az eurózónának a jelenleginél jóval fokozottabb lassulása esetén lenne esély. Az elemzői várakozásoknál erősebb első negyedéves GDP-adat pedig érdemben tovább csökkenti az eurózóna ilyen mértékben fokozódó fékezésének lehetőségét.
Hogyha értékelni szeretnénk a folyamatokat, és egyben a devizapiaci befektetők számára jövőbeli irányokat kívánunk felvázolni, akkor nehezebb a helyzetünk. Ugyanis az inflációs kockázatok megítélésében kettősség mutatkozik. A „headline”-infláció esetében az olaj és/vagy a szezonális élelmiszerek jelenlegi gyors áremelkedése – főként, ha abban korrekció mutatkozik majd – a bázishatáson keresztül akár 3 százalék alá is viheti a jövő évben az inflációs mutatót. Másrészről viszont a tartósabb inflációs folyamatokban a kockázatok egyöntetűen felfelé mutatnak.
Nagy kérdés azonban, hogy milyen lépéseket várhatunk a Magyar Nemzeti Banktól, és vajon számítanunk kell-e további szigorításokra.
A jegybank márciusban, a legutóbbi Inflációs jelentés publikálásakor, illetve az O/N betéti kamat 10 bázispontos megemelése után, azt jelezte a piacnak, hogy az esetleges szigorító lépések a bejövő adatoktól függnek majd. Az adatok márpedig azt mutatják, hogy március vége óta az infláció tovább emelkedett, miközben mind a magyar, mind az eurózóna GDP-növekedése meghaladta a várakozásokat. Ezek alapján tehát a jegybank részéről inkább elővigyázatosságra számíthatunk, és nagy valószínűség szerint óvatos, negyedévente 10 bázispontos lépésekkel folytatja a monetáris szigorítást.
A felfelé mutató kockázatok, úgy tűnik, igazolják a visszafogottságot, még ha az áprilisi csúcsérték óta hamar stabilizálódó, majd csökkenő ívre helyezkedő infláció az ellenkező benyomást gyakorolja is esetleg a devizapiaci befektetőkre.
