Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy társadalmunk és bolygónk legégetőbb problémáira nem nyújt kielégítő választ a jelenkori kapitalizmusmodell. Miként lehetséges, hogy mégis megoldást találjunk az állandósulni látszó válsághelyzetre, a soha nem szűnő never normal állapotra? A nyugati mainstream világában egyre elterjedtebb a szolidáris gazdaság gyűjtőfogalma, de itthon még viszonylag kevés szó esett róla. 

Egyre többen vannak, akik szerint a változásnak rendszerszintűnek kell lennie, azaz újra kell értelmeznünk a társadalmi és gazdasági modelljeinket.

A körforgásos szemlélet, a zero waste törekvések, a természet kizsákmányolásával szembeforduló alapvetés elvezethet minket egy új társadalmi berendezkedéshez. 

Ezeket együttesen szolidáris gazdaságnak nevezzük, és több mozgalmat is ide sorolhatunk. Közös pontjuk, hogy nem rendelik alá a gazdasági folyamatokat a felhalmozás kényszerének, hanem a természeti és emberi erőforrások megőrzését és újratermelését tűzik ki célul. Ebben a gondolkodásban előtérbe kerülnek az olyan kizsákmányolt vagy háttérbe szorított erőforrástípusok, mint az ökológiai rendszerek, vagy az olyan reproduktív feladatok, mint a háztartással vagy gyerekneveléssel, idősgondozással kapcsolatos munkák, a formális béreket kipótló informális tevékenységek.

Fotó: Shutterstock

Emellett a szolidáris gazdaság a kölcsönös segítségre és a javak megosztására is alapoz.

Ennek a szemléletnek az egyik leghíresebb úttörője Elinor Ostrom, aki 2009-ben azért kapott közgazdasági Nobel-díjat, mert bebizonyította, hogy a közösen birtokolt, használt és igazgatott erőforrások ökológiailag és társadalmilag is fenntarthatóbban működnek. 

Az úgynevezett regeneratív kapitalizmus modelljét a Capital Institute tanulmánya mutatja be legszemléletesebben. A szerzője, John Fullerton úgy gondolná újra a társadalmi és gazdasági berendezkedést, hogy három fontos szempontot érvényesít: a gazdasági növekedést, a környezeti fenntarthatóságot és az emberek fizikai-pszichikai jóllétét. 

A regeneratív kapitalizmus egy holisztikus modell, amely a gazdaságra élő, folyamatos körforgásban lévő szervezetként tekint. Fullerton szerint mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség, amelyben leszámolunk a „ti” és a „mi” közti különbségtétellel. Tanulmánya szerint minőségi emberi kapcsolatokat kell kialakítanunk a társadalomban és a gazdaságban, amelyek versengés helyett az együttműködésen alapulnak.

A szemlélet nem tagadja a nagyvállalatok fontos szerepét a piacgazdaság működtetésében, de inkább azokat a kis- és középvállalkozásokat helyezné előtérbe, amelyek értékalapú, közösségi megoldásokat kínálnak, és a regionális, lokális gazdaságot erősítik. 

Fullerton szerint gondolkodásformálással és hatósági szabályozásokkal vagy támogatási eszközökkel vonzóbbá kell tenni a fenntartható infrastruktúrába való beruházásokat, és ebben a megújuló energiaforrások is fontos szerepet kapnak. Ez ugyanis egy olyan, dinamikusan fejlődő terület, amely az eddigi tapasztalatok és a jövőbeli kilátások alapján tetemes profittal is kecsegtet.

Akárhogy is viszonyuljunk a klímaváltozás témaköréhez, az kétségtelen, hogy a modern kori kapitalizmus előremutató reformjához figyelembe kell vennünk a természeti erőforrások szűkösségét és a nagymértékű népességnövekedést.

Bár a szolidáris gazdaság koncepciója ma még utópisztikusnak hathat, én mégis reménykedem benne, hogy készen állunk a változtatásra.