Itt az ideje a paradigmaváltásnak a felsőoktatásban
A jelenlegi egyetemi rendszer nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy a világunk egyre komplexebb kihívásainak megválaszolásához keretrendszert adjon. A New York-i Egyetemen megrendezett, a világ akadémiai csúcsvezetőit összehozó World Academic Summit tanulságai szerint a felsőoktatásnak paradigmaváltásra van szüksége ahhoz, hogy megfeleljen a jelen és a jövő kihívásainak.
A világra jelentős hatást gyakorló tudományos innovációk létrehozásához több tudományterület szoros együttműködésére lenne szükség. Gondolhatunk a biológia, az informatika és az emberi viselkedés együttes tanulmányozására, a pszichológia és a mérnöki tudományok szinergiáira. Ám jelenleg az egyetemeken nem vagy csak nagyon nehézkesen valósíthatók meg az olyan kutatások, amelyek a tudományterületek együttműködésére építenek.
Ugyanez igaz az oktatás kérdésére is. A hallgatók nem a kalkulus iránt érdeklődnek, nem fizikai modelleket akarnak tanulni, hanem a fenntarthatósággal, a klímaváltozással vagy a gazdasági válságok megoldásával akarnak foglalkozni. Inkább egy-egy összetett probléma kelti fel az érdeklődésüket, ami az oktatás oldaláról is komplex megközelítést igényel.
A kíváncsiságra, érdeklődésre alapozó oktatásnak nem elméleteket kell kínálnia a hallgatók számára, hanem olyan problémákat kell felvetnie, amelyek megoldásra várnak és amelyekre ők adhatják meg a választ. Így a diákok a folyamat során motiválttá válnak a szükséges részterületek megismerésére, és a kalkulus vagy a fizikai modellek világával már saját kíváncsiságuk, érdeklődésük által vezérelve ismerkednek meg.
„Míg a világnak problémái vannak, az egyetemeknek tanszékei” – fogalmazta meg korábban Garry Brewer nagyon találóan, utalva arra, hogy az egyetemek jelenlegi struktúrája már nem képes a világ legjelentősebb problémáira reflektálni. Már a Nobel-díj Bizottságok is megállapították, hogy a világ jelenlegi komplexitásában a legjelentősebb kutatási eredmények szakterületek közötti együttműködéssel, kollaborációval, azaz interdiszciplináris működéssel valósulnak meg. Ám ezek olyan ritkák, mint a fehér holló.
A világ legjelentősebb problémái között szerepel a fenntarthatóság kérdése, amely biztosan nem oldható meg egyetlen diszciplína keretében. Amíg a mérnökök által kidolgozott megoldások nem veszik figyelembe az élőhelyünk sajátosságait, az emberi fogyasztási szokásokat, a társadalom és az egyén működését, addig nem tudnak olyan megoldást találni, ami fenntartható.
Az egyetemek részéről a helyzet megoldása paradigmaváltást igényel.
Jelenleg a kutatás, az oktatás szervezését a tanszékek által vezérelt, adott tudományterülethez kötődő struktúra irányítja. A finanszírozás szintén a különálló szakterületekre optimalizált, a szakterület vezető professzorai a status quo megőrzésében érdekeltek.
Ez a probléma pedig a világ minden pontján jelen van. Még az Egyesült Államokban is – ahol az egyik legjobban szervezett kutatás-finanszírozási rendszer működik – csak adott tudományterülethez kapcsolódóan lehet kutatási forrást elnyerni. Az interdiszciplináris projektek ezért jelentős hátrányból indulnak és lényegében nem kapnak finanszírozást.
Minderre a startupszerű megközelítési modell nyújthat megoldást.
Ennek lényege, hogy a kutatásra nem egy projekt, hanem egy interdiszciplináris csapat kapja a forrást, amelyet legjobb tudásuk szerint kell felhasználniuk.
Ez azt is jelenti, hogy azokat a hallgatókat részesítik előnyben a csapat összeállításakor, akikben a legnagyobb potenciált látják, nem pedig azokat, akik egy adott területen a legjobb iskolai eredményeket hozzák. Azok lehetnek sikeresek ebben a modellben, akik lelkesek, érdeklődők és elszántak abban, hogy megtalálják egy-egy probléma megoldását. Mint ahogyan a startupok kiválasztásakor is a befektetők a cég menedzsmentjét tartják a legfontosabb tényezőnek.
Az Arizona State University (ASU) ezt a működési modellt követve immár nyolcadik egymást követő évben nyeri el az Egyesült Államok leginnovatívabb egyeteme címet az MIT és a Stanford előtt. Megközelítésük lényege a nyitottság, a korlátok leépítése és a befogadás. Az ASU elnöke, Michael Crow következetesen viszi végig a stratégiájukat, ami példaértékű lehet a világ számára. Húsz éve elnöke az egyetemnek, de a mai napig azt tapasztalja, hogy sokan nem értik a módszerüket. A hagyományos univerzitások olyan távol kerültek a világtól, a hallgatóktól, hogy a megszokott modell működését meg sem kérdőjelezik. Akkor sem, ha láthatóan nem működik. Panaszkodnak, hogy a mai fiatalok nem figyelnek, nem olvasnak, nem érdeklődnek, ám nem alakítják át az oktatást a mostani igények szerint. Az innováció, a kutatás terén sem a nyitottságot, hanem a silós működést részesítik előnyben.
Szükség van a változtatásra. Az új modell közelebb hozná a való élet problémáinak megoldását és az egyetemeket. Ráadásul a hallgatói eredmények és a való életben szükséges tudás között sem tátongana ekkora szakadék.
Összességében tehát globálisan szükség van az újraszervezésre ahhoz, hogy a megfelelő ösztönzőkkel interdiszciplináris kutatások és innovációk valósulhassanak meg, amelyek lehetőséget adnak a világnak, hogy olyan globális és komplex kérdéseket is megfelelő szinten kezeljenek és oldjanak meg, mint a fenntarthatóság.
