A közelmúlt jelentős változásokat hozott Európa energiapiacain. A koronavírus-járvány utáni kilábalásban a növekvő igények és az ellátási láncok megszakadása erős keresleti piacot eredményezett, ami időnként akut energiahiányban csúcsosodott ki, és amit olyan külső hatások is felerősítettek, mint az orosz–ukrán háború vagy az aszály, amelynek hatására hűtés nélkül maradtak atomreaktorok, és szállítás nélkül a vízi úton ellátott szénerőművek Európában.
Ezeknek az eseményeknek a közös nevezője az volt, hogy a legtöbb megfigyelőt félrevezették a gyenge jelek és a VUCA-nak az a természete, hogy a folyamat lassan kibontakozó trendjei olykor nem várt módon felerősítik egymást.
A túlfeszített ellátási láncoktól a klímaromboló üzleti modelleken át a globális erőegyensúly eltolódásáig a trendek bizonytalan, sérülékeny és összetett jövő felé mutatnak, ami jelentős kihívás elé állítja Európa energiabiztonságának, az energia megfizethetőségének és a fenntartható energiaellátás eleve kompromisszumoktól terhelt trilemmáját.
Ha Európa és a világ többi része valamilyen új egyensúlyt akar elérni ebben a hármas szempontrendszerben, akkor a jelenlegi helyzetet olyan fordulópontként kell értelmezni, amelyben az ehhez szükséges politikai döntések meghozhatók.
Fenntarthatóság
A klasszikus energiatrilemma szempontjából Európa talán a fenntarthatóság terén érte el a legtöbbet, amit jól tükröznek az Energia Világtanács regionális energiatrilemma pontszámai. Az EU jelentősen csökkentette energia- és szén-dioxid-intenzitását, bár ez a termelést korlátozó gazdasági válságokkal összefüggésben történt.
Az elmúlt években sok bírálat érte az EU energia- és éghajlatváltozási csomagjait, amiért azok nem váltották be a hozzájuk fűzött összes reményt, és számos előre nem látható negatív hatást gyakoroltak az energiapiacokra és az energiatermelésre. Közelebbről megvizsgálva például az energiatermelési szektort, valóban látszanak nem szándékolt hatások, a megújuló energiaforrások fejlesztését és ösztönzését inkább (szak)politikai és szabályozási elvárások vezérelték, semmint a kereslet és a kínálat piaci alapú összehangolása, ami bizonyos időszakokban európai szinten is indokolatlan többletkapacitásokat és időnként negatív árakat eredményezett.
Biztonság
Az EU „stratégiai autonómiájának” koncepciója csak most, az Oroszországgal, Európa legnagyobb szénhidrogén beszállítójával történő konfrontálódás után vált stratégiai kérdéssé számos országban. A 2022-ig tartó uniós szakpolitikai ciklusokban az EU a geopolitikai kockázatokra vonatkozó figyelmeztetéseket kevésbé vette figyelembe, mivel a fogaskerekek lassabban őröltek azokon a területeken, amelyek csekély politikai támogatottsággal bírnak. Márpedig várhatóan a jövőbeli biztonság sosem lesz olyan fontos a választóknak, mint az árstabilitás, ezért ezek az ügyek korábban inkább háttérbe szorultak.
Az EU jogalkotó testületei közötti együttműködést azonban a válság magasabb szintre emelte, ami az energiaellátás terén a normális jogalkotási eljárásokhoz képest példátlanul gyors intézkedésekben öltött testet. Nem kérdés, hogy az EU-nak fel kellene használnia ezt a lendületet Európa energiaellátásának megerősítése érdekében.
Megfizethetőség
A rendkívül volatilis árak próbára teszik az európai költségérzékenységet. „Normál” körülmények között az EU viszonylag jól teljesített a méltányos energiaárak fenntartásában. Csakhogy ez a 2021-ig tartó állapot a fogyasztók elkényelmesedéséhez vezetett, mivel a fogyasztáscsökkentést az árak emelkedése nem ösztönözte eléggé. Éppen ezért az EU-nak és a tagországoknak meg kell találniuk azokat a megoldásokat, amikkel hosszabb távon és piaci eszközökkel javítani tudnak az energiahatékonyságon anélkül, hogy azzal túl nagy terhet rónának a lakosságra, valamint a kis- és középvállalkozásokra az energiához való hozzáférés terén.
