A bővítés felgyorsítása első számú prioritása a szigetország diplomáciájának -- fejtette ki a brit külügyminisztérium egyik, neve mellőzését kérő illetékese a napokban, midőn brüsszeli tudósítók egy csoportját fogadta. Szavait néhány órán belül több más brit minisztérium magas rangú tisztviselője is megerősítette, beleértve Keith Vaz Európa-ügyi államminisztert, aki a tudósítóknak adott ebéden mondott beszédében nevét is kész volt adni ehhez.
"Nem tartanak attól, hogy a brit diplomácia ezzel kígyót melenget a keblén? Végül is ezek az országok ma elsöprő többségükben azon közösségi, néhol már-már föderalista törekvésekkel látszanak szimpatizálni, amelyek többnyire éppen hogy idegenek a brit érdekektől. Nem reális-e az a veszély, hogy bevonásukkal az önökétől eltérő tábort erősítik?" -- kérdeztem tőle.
Vaz nem tagadta, hogy létezik ilyen veszély, ám kommentálásától már elzárkózott. Az utóbb említett kormányzati forrás viszont arra emlékeztetett, hogy könnyebb addig "föderációs zajt csapni", amíg az adott ország nem része az uniónak. Ha majd csatlakoznak, az ottani véleményekben is módosulni fognak a hangsúlyok, végül is "nem azért akarnak taggá válni, hogy feladják nemzetállamiságukat -- vélte. -- Amennyire tudom, ma többnyire nagyon is büszkék nemzeti gyökereikre" -- tette hozzá.
Mindez azonban még mindig nem magyarázza meg, miért vállalta fel őfelsége kormánya, hogy a bővítési folyamat valóságos motorjává lépjen elő. Robin Cook nyári, budapesti beszéde csak egyik megnyilvánulása volt a brit diplomácia bővítéspárti hozzáállásának, ami egyébként a brüsszeli hétköznapi, kevésbé látványos politikai vitákban is folyamatosan tetten érhető (például abban, ahogy a bizottság bővítési stratégiájának brit részről igyekeztek maximális támogatást biztosítani).
A jelenséget az a kétkedés szokta követni, hogy ennek hátterében alapvetően a föderációra hajló EU-kohézió fellazításának a szándéka húzódik. Akár létezik emögött még további megfontolás, akár nem -- akadnak például olyan vélemények is, amelyek szerint a brit politika ebben is főként (a védelempolitikához hasonlóan) újabb "vezetői terepet" fedezett fel --, London hangütése ennek nyomán tagadhatatlanul a jelölt országok érdekeit szolgálja.
Például azon vélemény hangoztatásával, hogy a tagjelöltek derogációs igényeit "nagyvonalúbban" kellene kezelni. Végül is, úgymond, nem várható el, hogy 2002-re mindennel teljesen elkészüljenek. Ha mégis erre kényszerítenék őket, az éppen ellentétes hatású lehet, és a hozott áldozatok akár még fejlődésükben is visszavethetik őket -- hangzik a vonatkozó brit érvelés.
Az ipari és kereskedelmi minisztérium illetékesei például keleti szíveket melengető módon vallották, hogy az újonnan csatlakozó országok munkaerejének akadálytalan mozgása brit megítélés szerint nem szabad, hogy EU-oldalon bármilyen problémát okozzon. Eltúlzottak a várható gazdasági-demográfiai kihatásokról szóló becslések, a félelmek is -- vélik londoni kormánykörökben, egyúttal arra is emlékeztetve, hogy felmérések szerint hosszabb távon az uniónak éppen hogy újabb munkaerőforrásokra lesz szüksége.
Az érem másik oldala viszont -- s ez jól mutatja a brit piaci szemlélet sarokköveit --, hogy ugyancsak az egységes piac működőképessége szempontjából nem igazán tudták támogatni a földvásárlási tilalom kitolását célzó egyes kelet-európai törekvéseket sem. Elismerve a kérdés politikai érzékenységét, hangsúlyozták, hogy a föld adásvétele úgymond "mégiscsak az egyik kulcsterülete az egységes piac zavartalan működésének".
A bővítés persze pénzbe is kerül, miként ugyancsak pénzügyi oldalról komplikálhatja a közös agrárpolitika menedzselését is. Az utóbbira reagálva, Nicholas Brown brit mezőgazdasági miniszter azonban sokatmondóan abból indult ki, hogy mindez eggyel több ok a közvetlen EU-támogatási rendszer mielőbbi reformjára.
Szavaiból kitűnt, szerencsés forgatókönyvnek azt tartaná, ha a támogatási rendszer újragondolására még az első tagfelvételek előtt sor kerülne, vagy legalábbis azzal párhuzamosan szerét ejtenék. Nem mondta ki, de az esetleges átmeneti időszakok biztosítására mutatott hajlandósága azt látszott sugallni, hogy ebben egyebek között a közvetlen támogatások reformjának kihordására is időnyerési lehetőséget lát. Egy biztos: akár az agrártámogatások megugrása, akár a felzárkózási alapokra nehezedő terhek miatt nőnek meg a közös költségvetéssel szembeni elvárások, Nagy-Britannia továbbra sem lesz kész lemondani a Margaret Thatcher által visszaperelt visszatérítésről -- húzták meg immár a pénzügyminisztériumban a brit szempontból vallott határvonalat.