BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Helyén marad az Ecevit-kormány

Határozott válságkezelő lépésekről döntött a török kormány, melyek részleteit csak hétfőn hozzák nyilvánosságra. A befolyásos katonai vezetők Sezer államfő és Ecevit kormányfő pénzügyi krízist eredményező konfliktusának megoldására számítanak a nemzetbiztonsági tanács szintén ma esedékes ülésén.

Ankara a pénzügyi válság konszolidációjára készül azt követően, hogy a szabad lebegtetés bejelentése után néhány nap leforgása alatt 36 százalékot zuhant a török líra árfolyama. A török kormány illetekései és az ország tíz legnagyobb kereskedelmi bankjának vezetői szombati találkozójukon megegyezésre jutottak a nemzeti valuta stabilizációja érdekében teendő lépésekről, a hét elején máris életbe lépő intézkedések részleteiről azonban nem szivárogtak ki információk. Várakozások szerint az ankarai jegybank legkorábban hétfőn hozza majd nyilvánosságra a krízis felszámolására vonatkozó elképzeléseit.
Török banki források szerint valószínűleg arról lehet szó, hogy a jegybank a súlyos likviditási nehézségekkel küszködő pénzintézetek segítségére siet majd, illetve a kormány folytatja az IMF által javasolt inflációellenes programot és a bankrendszer átalakítását.
A bankfelügyelet elnöke, Zekeriya Temizel mindeközben megalapozatlannak nevezte és a török gazdaság elleni támadásként értékelte a tömeges bankcsődöket jósló piaci pletykákat.
A török hatalmi gépezet legfontosabb eleme, a tábornoki kar a pénzügyi válság kirobbanását okozó politikai konfliktus rendeződését várja Ahmet Necdet Sezer államfő és Bülent Ecevit kormányfő hétfői, a nemzetbiztonsági tanács ülésén esedékes találkozójától -- jelenti a Reuters. A múlt héten ugyanezen a fórumon robbant ki a két politikus között az a vita, ami a piacok bizalomvesztése révén pénzügyi káoszt eredményezett Törökországban.
Bár a líra szabad lebegtetésének csütörtöki bevezetését követően a korábban 40-ről 6200 százalékra emelkedő egynapos bankközi hitelkamatlábak 1000--2000 százalék közti értékre mérséklődtek, s az isztambuli tőzsde is 10 százalékos erősödéssel reagált a döntésre, az ankarai kormányt mégis belpolitikai támadások érik a csúszó leértékelés megszüntetése okán elszabaduló árfolyamok miatt.
Nem csak az ellenzéki pártok, hanem a szakszervezetek és gyakorlatilag a török sajtó egésze a kormány, vagy legalábbis annak meghatározó személyiségeinek távozását sürgeti. Bülent Ecevit kormányfő a találgatásokra reagálva határozottan cáfolta a kabinet átalakításának vagy új választások kiírásának szándékát, meglátása szerint a jelenlegi válsághelyzetben különösen fontos a kormány stabilitásának megőrzése. Hivatalos források nem erősítették meg a Gazi Ercel török jegybankelnök távozásáról szóló sajtóértesüléseket sem, s egyelőre azt sem tudni, hogy a kormányfő elfogadta-e Ercel állítólag pénteken benyújtott lemondását. A jegybank irányítása körüli bizonytalanság mindenestre nem kedvez a válság megoldását célzó kormányzati törekvéseknek.
A Standard and Poor''s (S&P) pénteken B pluszról B-re módosította a hosszú távú futamidőre szóló török külföldi adósságállomány hitelminősítését, a rövid lejáratú hitelek besorolását B-ről C-re csökkentették. A lépést azzal indokolták az S&P elemzői, hogy a leértékelődés által gerjesztett infláció és az állami bankok összeomlása együttesen hatalmas terheket róhat a költségvetés kiadási oldalára. Korábban a török hitelek leminősítéséről határozott a Fitch is, míg a Moody''s egyelőre csak az adósság osztályzatának kilátásain rontott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.