Közeledünk az EU-hoz
Magyarország az egy főre jutó GDP tekintetében 2019-re érheti el az Európai Unió fejlettségi szintjének 75 százalékát -- áll az OTP Értékpapír Rt. elemzői által készített tanulmányban. Az írás szerint -- mely az unió gazdaságához, illetve gazdaságpolitikájához való közeledést több szemszögből vizsgálja -- 2002 januárjáig eltörlik a jelenleg érvényben levő csúszó árfolyamrendszert. Ez utóbbi megállapítás azért figyelemre méltó, mert a kormányzati nyilatkozatok és a kedvezőtlen inflációs adatok hatására az elmúlt héten több elemzői kör is 2002 közepére, végére (tehát a jelenlegi kormány regnálásán túli időszakra) tolta ki az árfolyamváltás vélt időpontját. Az árfolyamrendszer körüli bizonytalanság a külföldiek számára vonzóvá teszi a hazai pénzügyi eszközöket -- állítják a szerzők.
A magyar árfolyam-politika következő eszköze egy viszonylag széles sávban történő lebegtetés lehet, amely közel áll a montáris unió előtti, az ERM II. névvel illetett EU-árfolyamrezsimhez. Valószínű azonban, hogy a jegybank a sávon belül is beavatkozna a forint árfolyamába, megakadályozva ezzel a nagy ingadozásokat.
Jelenleg vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó magyar GDP az uniós átlag 52 százaléka. A 75 százalékos érték azért központi kérdés, mert az EU különböző strukturális, fejlesztési alapjainál ez a támogatások folyósításának felső határa, vagyis egyfajta szegénységi küszöb. Az elmúlt hét évben az Európai Unió és Magyarország GDP/fő mutatói közötti különbség évente átlagosan 1,8 százalékkal csökkent. Ez a termelékenységjavulás üteme közötti differenciából adódik, de a tanulmány számol a munkaerőpiacon bekövetkezett változásokkal is.
A foglalkoztatottak teljes népességhez viszonyított arányának változása ugyanis erősen befolyásolja azt, hogy a termelékenységjavulás milyen mértékben hat az egy főre jutó GDP változására -- mondja Vojnits Tamás, az OTP Értékpapír Rt. elemzője. Mivel Magyarországon a munkanélküliségi ráta a vizsgált időszakban lassabban csökkent, mint a tizenöt tagállamban, ezért ez -- ha kismértékben is -- negatív módon érintette a felzárkózási folyamatot.
A jövővel kapcsolatban az OTP Értékpapír úgy számol, hogy az Európai Unióban viszonylag stabil, 2,4 százalékos átlagos reál GDP-növekedés lesz a következő 30 évben. A magyar gazdaság dinamikája ehhez fog lassan konvergálni. A következő tíz év átlagos GDP-bővülését 4 százalékosra becsülik, amely a 2010--2020 közötti időszakban 3,5, majd 3 százalékra csökken. Ennek ellenére az időszak során az egy főre jutó GDP tekintetében folyamatos lesz közeledés, amire "rásegít" az a negatív tendencia, hogy Magyarországon még jó ideig népességfogyás lesz megfigyelhető.


