Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok -- noha nem egy régióba tartoznak: előbbi a Dél-, utóbbi pedig az Észak-Alföld része -- összehasonlítható megye. Nagyjából azonos az iparosodottság foka, a termelési ágazatok sem különböznek túlságosan. Ennek ellenére láthatók különbségek is: miközben az átlagkeresetek szintje majdnem ugyanolyan, a fizetőképes kereslet Bács-Kiskunban jóval magasabb.
Tavaly az újonnan épített lakások számát tekintve Bács a "győztes" 1037-tel, míg Szolnok megyében 662 új otthont vettek birtokba. Közelebbről szemügyre véve azonban feltűnik, hogy Bács követte, Szolnok pedig jóval felülmúlta az országos trendet. Magyarországon tavaly 12 százalékkal több lakás készült, mint 1999-ben -- a növekedés Bács-Kiskunban 13, Szolnok megyében azonban majdnem 40 százalékos.
A statisztikák alapján különbséget lehet tenni a két térség között másképp is: Bács-Kiskunban 2000-ben erőre kapott a vállalkozói lakásépítés: minden ötödik új otthon cégek beruházásában készült; Szolnokon 95 százalékos a magánerő aránya és csupán 5 százalék a társaságoké. Ebben szerepe lehet -- több más mellett -- annak a hatásnak, amelyet az M5-ös autópálya gyakorol Kecskemétre, hiszen ezen a megyeszékhelyen 1990 óta szinte folyamatos a tőkebeáramlás; Szolnokon a folyamat évekkel később kezdődött). Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2000-ben 7 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma ez előző évihez képest (1999-ben azonban 60 százalékos volt a növekedés, tavaly tehát ezt is túlszárnyalták), ezen belül a megyeszékhelyen és a kisvárosokban több, a községekben kevesebb engedélyt bocsátottak ki. Bács-Kiskunban a hasonlóság ellenére is vannak különbségek: az építkezési kedv elsősorban a városokat jellemezte; 2000-ben a városokban 1000 lakosra 2,3 új lakás jutott, a községekben csak 1,4. Kecskeméten mindeközben 425-ről 787-re, 85 százalékkal nőtt a lakásépítési engedélyek száma, a városokban 32, a községekben pedig 12 százalékos volt a bővülés. Ezek az adatok azt vetítik előre, hogy 2001-ben a tavalyinál sokkal több új otthonba költözhetnek be.
Az adatokból kitűnik: mindkét megyében növekszik az új lakások alapterülete. Bács-Kiskunban 1990-ben átlagosan 88 négyzetméteres volt egy új ház, tavaly már 95; a legkedveltebb a háromszobás otthon. Jász-Nagykun-Szolnok megyében tavaly 85 négyzetméter volt az új lakások átlagos alapterülete.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.