BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bemutatkoztak a határon túli vállalkozások

A BNV-n -- 791 négyzetméteren -- kapott helyet a Magyar Világ 2001 kiállítás. Itt lehetőség nyílt arra, hogy a határon túli magyar kis- és középvállalkozások üzleti kapcsolatot létesítsenek magyarországi cégekkel -- hangsúlyozta Dobos András, a rendezvényt támogató Új Kézfogás Közalapítvány elnöke.

A tavalyi BNV-n -- a millenniumi ünnepségek jegyében -- először kapott helyet a Magyar Világ kiállítás. A szervezők akkor még úgy gondolták, hogy a bemutatkozás egyszeri alkalomra szól majd, de az olyan sikeres volt, hogy az idei BNV-n ismét kiállítási lehetőséget kaptak a határon túli magyar kis- és középvállalkozások. Száztizennégy kiállító jelent meg, a legtöbben -- negyvenöten -- Romániából érkeztek, Szlovákiából húszan, Szlovéniából tizenhatan, Jugoszláviából tizenöten, Horvátországból tizenegyen, míg Ukrajnából heten jöttek el. A kiállítók többsége exportálási lehetőséget keresett, de sokan a befektetőpartner-keresés, illetve a vegyes vállalat alapításának céljából érkeztek Budapestre. A kiállító cégek termékei jól illettek a BNV-nek -- az otthont középpontba helyező -- tematikájába, hiszen jelentős részük ház- és kertépítési, valamint lakberendezési cikkekkel, szolgáltatásokkal jelent meg a Magyar Világ kiállításon. A 2000. évi rendezvény sikerét bizonyítja, hogy a tavaly kiállító 111 cég jórésze idén újra részt vett a rendezvényen.
A Magyar Világ programjai között nagy érdeklődésre tartott számot a Magyar Befektetési és Kereskedelmfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) és a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. szervezésében megrendezett konferencia, mely a horvátországi befektetési lehetőségekről szólt.
A kiállítók számára a Hungexpo Rt. ingyenesen biztosította a területet a vásárközpont 23-as pavilonjában, az Új Kézfogás Közalapítvány pedig a felmerülő költségekhez összesen 10,5 millió forint támogatást nyújtott.
Dobos András elmondta, hogy a két évvel ezelőtt megalakult Új Kézfogás Közalapítvány tavaly a határon túli magyar kis- és középvállalkozások számára összesen 370 millió forint támogatást nyújtott, amely 1,2 milliárd forint összegű befektetés létrejöttét segítette elő. Az idén -- az első hét hónapban -- 426 millió forint volt az odaítélt támogatások összege, ami 1,8 milliárd forint pénzpiaci forrás bevonását tette lehetővé. A tavaly beérkezett 302 és az idei 200 pályázatot kamat- és ISO-támogatásra, mikrohiteligénylésre, regionális, humanitárius programokra, valamint privatizációs célokra nyújtották be főleg romániai, szlovákiai és jugoszláv magyar kis- és középvállalkozások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.