BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tavalyi áfából 46,6 milliárd hiányzik

Kiegyensúlyozottan, de még a novemberi módosításhoz képest is hektikus számokkal zárta az évet tavaly a központi költségvetés. A két legfőbb adónemben nem teljesült az előirányzat, összességében azonban a tervezettnél több bevétel folyt be a büdzsébe. Az eredetileg tervezettnek majdnem a dupláját, 92,9 milliárd forintot használt fel 2001-ben a kormány rendkívüli kiadásként, saját hatáskörben.

A vártnál kisebb, 413,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet a központi költségvetés - tudta meg a Világgazdaság. A kiadások nagyjából a tervezett szerint alakultak, csak néhány mutató tért el jelentősen az előirányzattól. A bevételi oldalon már igencsak hullámzó képet mutatnak a százalékos teljesítések.

A legfőbb adónemek esetében túl optimistának bizonyult a novemberi költségvetés-módosítás. Általános forgalmi adóból 1243,8 milliárd forint folyt be, 46,6 milliárddal kevesebb az irányszámnál. Személyi jövedelemadóból sem sikerült 856,9 milliárdot beszedni, csak 26,7 milliárddal kevesebbet. Túlteljesültek ugyanakkor a társasági adó bevételei - 18 milliárd forinttal -, s a vám- és importbefizetések is. A pénzintézetek is többet adóztak a tervezettnél: a többlet 35 százaléknyi, a teljes bevétel pedig 32,4 milliárd.

A megelőző évhez képest tavaly 6,9 százalékkal többet költött a költségvetés gazdálkodószervezetek támogatására. Év végén a kormányzati átcsoportosításokkal átrendeződtek az agrárgazdaságnak szánt pénzek. Az agrártermelési támogatás a korábbi 67,4 milliárd helyett 86,8 milliárdon zárta az évet, főleg a piacra jutási, illetve a beruházási sorok terhére.

A közszolgálati műsorszolgálat támogatása sem tudott megállni a tervezetten, 2,8 milliárd forinttal többet, 13,9 milliárdot utalt át e célra a költségvetés.

A törvényben szereplőnél félmilliárddal kevesebb, 3 milliárd forint jutott társadalmi önszerveződések támogatására. Elgondolkodtató azonban, hogy év végén a kormány a megemelt tartalékkerete terhére adott még társadalmi szervezet számára támogatást. Félmilliárd forint terhére úgynevezett millenniumi vallási alapot képezett. De a református világszövetség európai nagygyűlésének megrendezéséhez nyújtott 250 millió forintos támogatást sem vitte a parlament elé a kabinet.

A központi költségvetési szervek kiadásai 18,2 százalékkal haladják meg a tavalyi teljesítést. Az előirányzat ebben az esetben is jelentősen alultervezettnek mutatkozott: az eredetihez képest mintegy 202 milliárd forint a többletkiadás, de még a novemberi büdzsémódosításkor korrigált kiadási sortól is 177 milliárd forint az eltérés.

A költségvetési tervezés régi problémája, hogy a költségvetési intézmények az év elején alulbecslik bevételeiket. Az idén ez 186,5 milliárd forint erejéig sikerült is nekik. A központi kasszának is több támogatást kellett folyósítania.

A célprogramokra előirányzott 353 milliárd forintot azonban csak alig kétharmad részben sikerült felhasználni. A tavalyinál kevesebbet költöttek adósságszolgálatra. Az állam által vállalt kezesség és garancia érvényesítése mindössze 7,2 milliárd forintba került, habár korábban még 46,1 milliárddal is számolt a PM.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.