Az osztrák közlekedési miniszter a jelenlegi közúti teherforgalomnak legalább 50 százalékát át kívánja terelni a vasútra. A most közzétett, közúti fejlesztéseket is tartalmazó közlekedésfejlesztési programmal vonzóbbá tennék az országot üzleti tevékenység folytatására, a végrehajtandó nagy horderejű beruházásoknak emellett konjunktúrapolitikai súlyuk is van - mutat rá a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Az idei évben 1,6 milliárd eurót költenének a meglévő közutakra és 5,6 milliárdot a vasúthálózatra. Új közúti infrastruktúrára 4,7 milliárd, a vasúthálózat bővítésére pedig 5,6 milliárd euró jutna. Az összesített 2002-es beruházási érték így közel félmilliárd euróval haladja meg a tavalyi szintet, és 8-10 ezer új munkahelyet teremt.
A fejlesztés fő irányát az adja, hogy a jelenleg évente az osztrák utakat terhelő 1 millió teherautónyi forgalom áttevődjék a vasútra. Ennek szolgálatába kívánják állítani a rövidesen bevezetendő, az igénybe vett útszakasz hoszszától függő útadót. A teljesen elektronizált osztrák rendszer átadását a hasonló németországi járműkövető létesítmények - 2003 első fél évére tervezett - használatbavételéhez igazítják. A közúti fuvarozás ilyetén megdrágítása önmagában is versenyképesebbé teszi a vasutat, amelynek legfontosabb beruházása a következő tíz év során egy Duna menti gyorsforgalmi tengely kiépítése lesz. Az adott időszakban egyébként a keretterv 34 milliárd eurós vasúti beruházással számol, ebből 19 milliárd esne a 2007 utáni időre, amelynek fedezete még nincs tisztázva, jóllehet Bécs számíthat bizonyos összegekre a nemzetközi közlekedési hálózatok kiépítésére szánt EU-keretekből. A terv nem számol azzal, hogy a következő évek során a vasút bevételei fedeznék a kiadásokat, ezért állami támogatásra itt továbbra is szükség lesz.
A közúti fejlesztések között az autópálya- és autóút-fejlesztések állnak a középpontban. Nagy súllyal szerepel a tervekben az EU-csatlakozás előtt álló szomszéd államok irányába mutató közlekedési szakaszok kapacitásának bővítése, illetve a mintegy 123 közúti alagút számának megduplázása.
VG-összefoglaló
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.