BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ausztria szezonmunkásokat vár

Az osztrák munkaügyi miniszter a hét elején ismertette az idegenrendészeti és a külföldiek munkavállalását szabályozó törvény módosító javaslatát, amelynek nyomán a jövőben a mezőgazdaságon és idegenforgalmon kívüli ágazatokban is lehetne foglalkoztatni szezonális munkásokat. Kulcsszakmák művelői esetében az érkezőknek fel kellene mutatniuk a megfelelő képzettséget, bérüknek pedig el kell érnie a havonkénti 1962 eurót - tudósít a Der Standard. A munkavállalás további liberalizálásának jegyében több külföldi ingázót is lehetne foglalkoztatni, például idős személyek ellátására.

Ezzel egy időben szigorítják a már régebben az országban élő külföldiek integrálásával kapcsolatos követelményeket: német nyelv- és országismereti kurzusokat írnak elő mintegy 30 ezer ember számára. Az integrálódás elutasítását keményen szankcionálják, aminek mértéke a pénzbüntetéstől a kiutasításig terjedhet. A megfelelő törvény - elfogadása esetén - 2003 elején lépne hatályba.

A szakszervezetek máris tiltakoznak a "munkaerőzsilipek" megnyitása ellen, mert attól tartanak, hogy az érkezők beállításával elkezdődik egy beláthatatlan kiszorítósdi a munkaerőpiacon, ami romba döntheti az osztrák bérrendszert. Az ÖGB szerint a nagyarányú munkanélküliség miatt a kötöttségek lazítása a szezonális munkások és a kulcsszakemberek körében egyaránt célszerűtlen, a korábbi kontingensek kiiktatása pedig egyenesen veszélyes.

VG-összeállítás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.