Lecsengett az üzletnyitási láz
Tavaly tovább mérséklődött a kiskereskedelmi üzlethálózat növekedési üteme. Az évről évre kisebb mértékben bővülő hálózat december végén 160,5 ezer üzletet számlált, mindössze 3714-gyel többet, mint egy esztendővel korábban. Az alacsonyabb - mindössze 0,8 százalékos - növekedési ütem kevesebb üzletnyitás és több bezárás eredményeképpen jött létre: az utóbbi négy évben 2001-ben szűnt meg a legtöbb üzlet, és ebben az évben alapították a legkevesebb új boltot is.
A jelenség több tényezőre vezethető vissza. A rendszerváltás utáni vállalkozásalapítási láz leggyakrabban kiskereskedelmi üzletnyitásban nyilvánult meg, ez azonban már lecsengőben van. Ezt mutatja az is, hogy a társas vállalkozások részaránya folyamatosan növekszik az egyéniek rovására. Szintén a lassulás irányába hat, hogy több területen koncentráció indult meg, ami a kis üzletek helyzetét nehezíti.
Úgy tűnik, a lassulási folyamatot nem akadályozta az sem, hogy a lakossági fogyasztás - így a kiskereskedelmi forgalom is - tavaly gyorsan bővült. Ez mindössze a tartós fogyasztási cikkeket árusító boltok számának növekedésében látszik, miközben a főként élelmiszert árusító üzletekből az egy évvel korábbinál kevesebbet jegyzett föl a Központi Statisztikai Hivatal.
A multinacionális üzlethálózatok vidéki terjeszkedése miatt fenyegetett helyzetbe került kis boltoknak a családi típusú vendéglátásra való áttérés jelentheti a túlélést - idézte Antalffy Gábort, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (Kisosz) ügyvezető elnökét tegnap az MTI. Annál is inkább kívánatos a vidéki vendéglátás felfuttatása, mert a kormány az idegenforgalmat mint húzóágazatot kiemelten támogatja.
A Kisosznak 42-43 ezer regisztrált tagja van, de a kereskedelemben és a vendéglátásban érdekelt egyéni vállalkozók száma 270 ezer, a családi vállalkozásban működő kis társaságoké pedig 70-80 ezer körüli. Utóbbiak, tehát az érdekképviselethez jelenleg nem tartozók érdekében is megkezdték egy komplex program kidolgozását, ami a vendéglátás fejlesztését, a kis boltok átalakítását tűzi ki célul. (VG)


