BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán kész a nyilvános vitára

Bár a miniszterelnök elfogadta Medgyessy Péter nyilvános vitára való kihívását a választások első fordulója előtt, válaszával "feladta a leckét" szocialista ellenfelének. Orbán Viktor a pártelnökök "összecsapása" után egy nappal, s egy nappal a kampánycsend előtt, április 5-re - közönség részvételével - az összes országos televíziós társaság közvetítése mellett várja az MSZP kormányfőjelöltjét, akivel vitázna még a két forduló között is.

Továbbra sem tudni, hogy lesz-e nyilvános vita Orbán Viktor kormányfő és Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje között. Noha a kormányfő elfogadni látszik kihívója ajánlatát, abból csupán egyetlen elemet támogat, azt, hogy a vitára sor kerülhet az első forduló előtt is. A kormányfő saját javaslataival tulajdonképpen elutasítja Medgyessy Péter többi, "tárgyalási alapként" megfogalmazott hétfői elképzeléseit.

A miniszterelnök "elfogadja, hogy a választások első fordulóját megelőzően is folytasson vitát Medgyessy Péterrel" - jelentette ki Borókai Gábor kormányszóvivő. Ennek időpontja április 5-e lenne, Pokorni Zoltán, a Fidesz és Kovács László, az MSZP elnökének április 4-i vitáját követő napon. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök április 19-én, a két választási forduló között újabb vitát folytatna a szocialisták kormányfőjelöltjével. Mindkét rendezvénynek a budapesti közgazdaság-tudományi egyetem adna helyet, a vitákat pedig az összes országos televíziós társaság közvetítené. Borókai Gábor elmondta még azt is, hogy "a helyzet adott volt, ha úgy tetszik, beszorított helyzetben volt a miniszterelnök, hiszen a pártelnökök vitáját kell követnie a miniszterelnök és a miniszterelnök-jelölt vitájának". Tény azonban, hogy április 6-án már kampánycsend lesz, nem jelenhet meg az eseményről szóló híradás, s közvélemény-kutatások sem elemezhetik, melyik fél került ki győztesen.

Örülök annak, hogy Orbán Viktor megváltoztatta korábbi álláspontját, miszerint csak a második választási forduló előtt tartja időszerűnek a nyilvános vitát a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjével - egyelőre ennyit jelentett ki Orbán Viktor javaslatát kommentálva Medgyessy Péter.

MUNKATÁRSUNKTÓL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.