Pokorni: Az állam nem vonul ki
A kormány még márciusban döntést hoz annak a 300 milliárd forintos alapnak a létrehozásáról, mely a többségi magyar tulajdonban levő, 250-1500 fős vállalkozások hitelezését segíti - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel tartott tegnapi megbeszélését követően Pokorni Zoltán. A Fidesz elnöke elmondta: az alap a vállalkozások kereskedelmi bankoktól felvehető hiteleinek kamattámogatását szolgálja, a kamatteher felét az állam vállalja magára. A kamara vezetőinek a politikus hangsúlyozta: pártja a gazdaságot illetően az aktív kormányzati felfogásból indul ki, mivel álláspontjuk szerint mind a Magyarország előtt álló kihívások, mind pedig a gazdaság földrajzi, ágazati és egyéb aránytalanságai indokolttá teszik a fokozott állami szerepvállalást.
Az adó- és járulékpolitikával kapcsolatban a pártelnök elmondta: a következő négy évben a társadalombiztosítási járulékot 25 százalékra csökkentenék, az egészségügy átalakításával pedig reményeik szerint már a ciklus második felében eltörölhető lesz a fix összegű egészségügyi hozzájárulás. (VG)


