Újabb Kehi-feljelentés a Concordia-ügyben
Egy hete újabb feljelentést tett az agrártárca százszázalékos tulajdonában lévő Concordia Közraktár Rt. tevékenységével kapcsolatban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) - értesült a Világgazdaság. Információink szerint az ügyben már megindult az eljárás az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). A Kehi a feljelentést ismeretlen elkövető ellen, több millió forintos hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt tette meg.
Az új eljárást a későbbiekben várhatóan egyesítik a Concordiával kapcsolatban folyó többi, korábban indult nyomozás egyikével. Rendőrségi illetékesek elmondták: a most indult eljárás nem a cég jelenlegi tevékenységével, hanem egy olyan eseménysorral függ össze, amely mintegy két évvel ezelőtt történt.
Sepsey Tamás, a Kehi elnöke az ügyben nem nyilatkozott lapunknak. A hivatal - miniszterelnöki utasításra - Torgyán József agrárminiszter tavaly februári lemondása és Szabadi Béla politikai államtitkár menesztése után indított vizsgálatot a Concordiánál több más FVM-tulajdonú agrárcég mellett. Az ellenőrzött társaságok felett Szabadi gyakorolta a tulajdonosi jogokat.
A Kehi a közraktározási céggel kapcsolatban több feljelentést is tett 2001-ben. Korompai Nicolette-et, a társaság volt vezérigazgatóját több hónapos előzetes letartóztatásba helyezték. A korábbi nyilatkozatok szerint a hivatal a vizsgálatokat az elmúlt évben befejezte, ezért szakértők az újabb feljelentést "váratlan eseményként" értékelik.
Egyes hírek szerint a Concordia jelenlegi vezetése a közelmúltban feljelentést fontolgatott Schrötter Leó műszaki vezérigazgató-helyettes ellen, ezt azonban a cégnél határozottan cáfolták. Mint ismert, Schrötter Torgyánné Cseh Mária unokatestvére. Az ORFK-n nem nyilatkoztak arról, hogy a Kehi-feljelentés a vezérigazgató-helyettes korábbi concordiás tevékenységével öszszefügg-e, vagy sem.
Munkatársainktól


