BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borúlátóvá vált olaszok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Áprilisban tizenhét hónapos mélypontra süllyedt a lakossági bizalom Olaszországban, ahol a kormány és a szakszervezetek élesen szemben állnak egymással a munka törvénykönyvének tervezett módosítása miatt. A nemzeti statisztikai hivatal által a hónap első tizenkét napjában végzett felmérés eredményeként a lakossági bizalmi index 19,7 pontra mérséklődött az egy hónappal korábbi 122,2-ről. Elemzők ennek ellenkezőjét - emelkedést és 123 pontos mutatót - prognosztizálták.

A GDP három év óta először csökkent tavaly az utolsó negyedévben. Ez nem kis részben a lakossági fogyasztás stagnálásának volt köszönhető. Ám elemzők szerint vannak kedvező jelek is: ilyen keresleti oldalról az olasz export tizedét felvevő amerikai gazdaság. Az első negyedévben a Bloomberg felmérése szerint az USA DDP-je 4,5 százalékkal nőtt

Érdekes, hogy míg a havi infláció márciusban - elsősorban a nemzetközi kőolajárak emelkedése miatt - 0,1 százalékos volt, áprilisban a megkérdezettek nagyobb hányada, 58 százaléka látott érzékelhető fogyasztói áremelkedést az elmúlt 12 hónapra vetítve. Márciusban még csak 53 százalékuk látta így.

VG-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.