BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntenek a töredékszavazatokról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ülését előbbre hozva, ma tárgyal az Országos Választási Bizottság (OVB) arról a politikai vihart keltett beadványról, amelynek készítője a töredékszavazatok és az országos listás mandátumok kiosztásával kapcsolatban kért állásfoglalást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság tegnap elutasította a megismételt szavazás kiírását Nyírbátorban, felülbírálva a megyei választási bizottság határozatát.

"Magam is meglepődtem, mekkora visszhangot váltott ki az a beadvány, amelynek készítője a töredékszavazatok elosztásával kapcsolatban kért állásfoglalást" - közölte a Világgazdasággal Ficzere Lajos. Az OVB elnöke azért csodálkozott, mert szerinte szerda este "a testület nem is foglalkozott érdemben a kérdéssel". Ficzere Lajos lapunknak elmondta: a beadvánnyal kapcsolatos reakciókra való tekintettel, valamint a testület két tagja, Szoboszlai György MSZP- és Poczkodi Balázs SZDSZ-delegált kezdeményezésére úgy döntött: az eredetileg tervezett hétfői időpont helyett mára hívja össze a bizottságot annak érdekében, hogy mielőbb határozat születhessen az ügyben.

A beadványozó amiatt kért állásfoglalást, mert szerinte a választási eljárásról szóló törvény alapján azokat, akik a választás második fordulója előtt lemondtak a jelöltségről és a nyilvántartásból ezért törölték őket, kiesettekként kell kezelni. Így az első körben rájuk adott töredékszavazatok sem illetnék meg őket, amelyek alapján az országos listás mandátumokat kiosztják a parlamenti pártok között. Így a választókerületek jelentős részében az MSZP javára visszalépő SZDSZ elvesztené mandátumainak jelentős részét, ami az egész választás végeredményét megváltoztathatná.

A kérdés az OVB szerda esti ülésén szóba került, de érdemi megvitatását a hétfőre tervezett ülésre halasztották. Ez heves reakciókat váltott ki az MSZP és az SZDSZ berkeiben, így a szocialista Tóth András "sérelmesnek", Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök "jogi gengszterizmusnak" minősítette, hogy az OVB "lebegteti a döntést, és nem utasította el azonnal az első ránézésre is jogi nonszensznek tűnő beadványt".

Az ügyben megszólaló szakértők szerint a választási eljárásról szóló törvény egyrészt nem támasztja alá a beadványban foglaltakat, másrészt ha az OVB mégis a beadványozó álláspontjára helyezkedne, azzal utólagosan az előző kormány legitimitását is megkérdőjelezné. 1998-ban ugyanis az FKGP jelöltjei léptek vissza számos helyen a Fidesz javára. A testület tagjai között szerdán este nem volt olyan, aki a beadványozóval értett volna egyet, igaz, az elhangzott, hogy el kell gondolkodni a kérdésen.

Németh I. Gergely

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.