BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lesz-e acélmegtorlás?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Európai Unió még nem döntötte el, hogyan reagáljon az USA által az importacélokra márciusban elrendelt 30 százalékos pótvámra. Brüsszeli Reuters-jelentés szerint három lehetősége van: megegyezik az Egyesült Államokkal a kártérítésről; a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által kijelölt június 18-i határidőig ellenintézkedéseket jelent be; mellőzi a határidőt, és veszni hagyja jogát a megtorlásra - ez esetben kivárja, hogy a WTO valamikor 2003-ban végez az ügy vizsgálatával.

Anthony Gooch, az EU kereskedelmi szóvivője szerint az Európai Bizottság változatlanul azt reméli, hogy Washington beleegyezik a kártérítésbe - független elemzők ezt nem tartják valószínűnek, habár az amerikai elzárkózás deklarálása a feltétele annak, hogy az EU szankciókat vezethessen be. A szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni a The Wall Street Journalnek arról az értesüléséről, amely szerint az EU mintegy előlegként 300 millió dollár kárpótlást kér három hónapon belül.

EU-tisztviselők szerint Brüsszel eleve a júniusi WTO-határidőt "célozza meg": a már összeállított, 2 milliárd dollár értékű megtorlási listát lerövidíti, s arról kéri a tagállamok és az ágazati testületek véleményét május közepéig, hogy attól számítva egy hónapon belül bejelenthesse a szankciókat. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.