BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Diplomatalakásokat vettek célkeresztbe

Első alkalommal sikerült egy nagy értékű ingatlancsalásokra specializálódott bűnszervezetet teljesen felgöngyölítenie a BRFK-n belül erre a célra létrehozott Kaptár-csoportnak - tudta meg a Világgazdaság. A csoport tagjai olyan budai ingatlanokat szemeltek ki eladásra, amelyek tulajdonosai - többnyire külföldre akkreditált diplomaták - hosszabb ideje nem tartózkodtak idehaza.

Az ingatlanok célkeresztbe vételét követően - a földhivatalokból kikérhető tulajdoni lapokon lévő adatok felhasználásával - a valódi tulajdonos nevére szóló hamisított okmányokat készítettek, s ezek birtokában eladásra hirdették meg a kiszemelt házakat és lakásokat - mondta el dr. Sári Mónika, a BRFK Kaptár-csoportjának vezetője.

A nyomozó hatóság adatai szerint a csoport tagjai összesen négy ingatlanon adtak túl sikerrel, s ezzel összesen mintegy 300 millió forintos kárt okoztak. A "sikersorozatnak" egy ügyvéd rendőrségi bejelentése vetett véget. A nyomozás során a szervezet valamennyi tagját sikerült előállítani, akik közül hárman előzetes letartóztatásban várják az eljárás végét.

A Kaptár-csoport tavaly júniusi megalakulása óta összesen 232 eljárásba kapcsolódott be vagy indított új nyomozást. Ezek közül 51 jelenleg is folyamatban van, amelyek gyanúsítottjai között az az elkövetői kör tartja a rekordot, amely több mint 40 ingatlant adott el a valódi tulajdonosok tudta és hozzájárulása nélkül.

Az ügyvédek nem mindig tesznek meg mindent az esetleges visszaélések kiszűrése érdekében - állítják a rendőrök. A Kaptár-csoport által indított eljárások közül nyolc ügyben ügyvédek is szerepelnek, akiket a rendőrség magánokirat vagy közokirat hamisításával, illetve csalással gyanúsít. Gyakran fordult elő, hogy a rendőrség a földhivataloknak küldött jelzést arról: egyes dolgozóik anyagi ellenszolgáltatás ellenében ingatlancsalóknak nyújtanak segítséget.

A földhivatalok február óta ugyan csak speciális biztonsági elemekkel ellátott lapokon adhatnak ki hiteles tulajdonilap-másolatokat, az igazi megoldást az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos jogszabályok átvizsgálása jelentené - vélekedett dr. Sári Mónika. A BRFK előterjesztést készített annak érdekében, hogy a Belügyminisztérium kezdeményezze a jogszabályok módosítását. Mégpedig oly módon, hogy a földhivatalok a jövőben regisztrálják a tulajdoni lapokat kikérő személyeket, s azokat az ingatlanokat ne lehessen értékesíteni, amelyek előző tulajdonosváltását a földhivatal még nem hagyta jogerősen jóvá.

Az elképzelések között szerepel, hogy a BRFK szakértői a földhivatalokkal, illetve az ügyészséggel együttműködve a földművelésügyi és az igazságügyi tárca irányába is hasonló kezdeményezést tegyenek.

Németh I. Gergely

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.