Erős a keresleti hatás
A folyó fizetési mérleg márciusi többlete - a bő két héttel ezelőtt közölt előzetes adatokkal csaknem teljesen megegyezően - 28 millió euró volt. A részletes adatok sem változtattak a felrajzolt trenden.
Eszerint a márciusi, váratlanul jó eredmény részben kompenzálta az év első két hónapjának egyensúlyromlását. A többlet főként az árumérlegben tapasztalható folyamatok eredménye: az importdinamika erős csökkenése mellett az export növekedési üteme stabil maradt.
Elemzők szerint a téli hónapokban bekövetkező deficitnövekedés, illetve a márciusi javulás inkább a különböző hónapok közötti természetes technikai ingadozás következménye. Bár a világgazdasági konjunktúra javulása szintén kisebb egyensúlyromlással, majd a külkereskedelmi forgalom általános élénkülésével jár majd, az három hónaposnál hosszabb ciklusban következik be - állítják szakértők. A romlás okaként egyébként a piac - a bérkiáramlási adatok láttán - elsősorban a fogyasztási célú import növekedését nevezi meg, de valószínűleg hozzájárul a költségvetés erős keresleti hatása is.
Márciusban a nemzetgazdaság bruttó adóssága 37,3 milliárd eurót tett ki, míg a nettó 12,1 milliárd volt. Az államháztartás eladósodottsági szintje kissé nőtt, a magánszektoré pedig csökkent. (VG)


