BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felkészületlen cégek a tagjelölteknél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az uniós tagjelölt országok vállalkozásai kevéssé felkészültek a csatlakozásra, és alig tájékozottak azzal kapcsolatban - derül ki az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének (Eurochambres) legutóbbi felméréséből. A dokumentum szerint tavaly óta kissé nőtt, de még mindig csak 8,8 százalékos a magukat jól informáltnak tartók aránya.

A vállalatok 49 százaléka ismerte be, hogy még nem kezdte meg a felkészülést az uniós csatlakozásra. Magyarországon a cégek 60 százaléka tett már előkészületeket, és ezzel - Lettországgal és Litvániával együtt - a legfelkészültebb tagjelöltnek számít. A társaságok mindössze 10 százaléka véli úgy, hogy 2003 végére készen áll majd az egységes piacon kialakuló küzdelemre. A felmérés tanúsága szerint az uniós szabályoknak való megfelelés mutatója érdemben nem módosult tavaly óta.

A felkészületlenség ellenére a vállalatok közel 70 százaléka optimista az uniós tagság várható következményeit illetően, a csatlakozási tárgyalások menetével azonban kevésbé elégedettek. Magyarországon az elégedetlen cégek aránya az átlagosnál is nagyobb, 37 százalékos.

Budapesten az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) eközben bejelentette: a vállalkozások EU-felkészülésének támogatását célzó, szakmaorientált füzetek kiadását kezdi meg. A kiadványok többek között az osztrák kamara tapasztalataira építenek - mondta az MTI szerint Solti Gábor, az Iposz felkészítő operatív bizottságának társelnöke.

vg-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.