BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsult az M3 növekedési üteme

Az áprilisi inflációs adat tükrében cseppet sem meglepő, hogy - mint azt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétette - a monetáris aggregátumok kivétel nélkül nőttek. Az inflációs nyomást szakértők szerint leginkább jelző M3 (amely a készpénz és a betétek mellett a banki értékpapírokat is tartalmazza) éves növekedési üteme márciushoz képest 1,7 százalékponttal gyorsult. Ez az állomány egy év alatt 17,9 százalékkal nőtt, öszszege az év negyedik hónapjának végén 7140,7 milliárd forintot tett ki.

A pénzromlás ütemére vonatkozó adat és a pénzmennyiségi mutatók változása mellett a pénzpiaci hozamok alakulása is az inflációs nyomás fokozódására utal. Az állampapír-piaci referenciahozamok az utóbbi egy hónapban szinte minden lejáratnál emelkedtek. Ez legmarkánsabban a hozamgörbe középső szakaszán jelentkezett. A hozamok alapján szakértők már egy mintegy 25 bázispontos jegybanki kamatemelés "beárazódását" is emlegetik. A pénzpiacon azonban ettől függetlenül úgy vélik, hogy az MNB - elsősorban politikai okokból - két hónapon belül nem hajt végre kamatemelést. A kedvezőtlen folyamatok pedig ez idő alatt akár teljes egészében meg is fordulhatnak.

A jegybank a monetáris aggregátumokkal egyidejűleg a monetáris intézmények konszolidált mérlegét is közzétette. Igen figyelemreméltó például, hogy a háztartások hitelállománya áprilisban 4 százalékkal emelkedett. A vállalati szektorban ugyanakkor 0,8 százalékos volt a gyarapodás. Összegszerűen a bankok áprilisban az előző havinál 32,3 milliárddal több vállalati és 37,3 milliárddal nagyobb lakossági hitelállományt tartottak nyilván. A lakossági kölcsönök bővülése így az idén már nem először haladta meg abszolút értékben is a vállalati szektorét. (BVJ)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.