BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Imázspénzből gyermekebéd

Szakértői becslések szerint a tízmilliárd forintot is elérheti az az összeg, amit pluszforrásként az ingyenes gyermekétkeztetésre fordítana az új kormány - mondta a Világgazdaságnak Horváth Csaba szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP szociálpolitikai szakértője. A kormányváltás utáni első száz nap programjában szerepel az az ígéret, hogy a Medgyessy-kabinet azonnali hatállyal megszünteti az Ország-imázs Központot (OK), és a megtakarított pénzt átcsoportosítja az ingyenes gyermekétkeztetés céljaira. Horváth Csaba kifejtette: az OK megszüntetésével nyerhető, mintegy 4 milliárd forintra becsült összeg mellett információik szerint a különböző minisztériumokban is jelentős keretek állnak rendelkezésre imázsépítés-re. Nem kívánnak minden, ilyen célra tervezett forrást elvonni a minisztériumoktól, az indokolt kiadásokra fordítható pénz megmaradna, de nincs szükség drága pénzen kormányzati sikerpropagandára - tette hozzá Horváth.

A szocialista képviselő szerint az a kormányváltás, illetve a minisztériumok átvétele után derül ki, hogy pontosan mennyi a felhasználható pénz. Ezt az összeget szeptembertől fordítják majd az ingyenes gyermekétkeztetés kibővítésére az óvodákban, illetve az általános iskolákban.

Az iskolai, óvodai és kollégiumi szervezett intézményi étkeztetésre tavaly 18,9 milliárd forintot fordított a központi költségvetés, az idén pedig 20,9 milliárd szerepel a büdzsében erre a célra. Az Oktatási Minisztérium (OM) adatai szerint az elmúlt négy évben az inflációt jelentősen meghaladó mértékben, 75 százalékkal nőtt az étkeztetési normatíva. Törvény határozza meg, hogy milyen típusú intézményben mennyi gyermekétkeztetési kedvezményt kell biztosítani. Az arány általában 30-50 százalékos. A helyi önkormányzatok a gyerekek egyéni rászorultsága alapján további kedvezményt adhatnak, különösen, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. Arról is a helyhatóságok döntenek, hogy milyen feltételek mellett vehető igénybe az étkeztetés térítésmentesen. Az a településeken dől el, hogy a költségekből a jogszabályban meghatározott mérték felett mennyit tudnak átvállalni az önkormányzatok. Az OM-nek nincs összesítése arról, hogy jelenleg hány gyerek kap ingyenes étkeztetést az országban.

Kecskés Ágnes

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.