BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kuncze az SZDSZ frakcióvezetője

Kuncze Gábor elnököt választotta vezetőjévé az SZDSZ frakciója. A testület a szűkös kormánytöbbségre tekintettel tárgyalt a hiányzások esetére szankciókat kilátásba helyező alapszabályról. Ennek elfogadására - ahogyan a frakció többi vezető tisztségviselőjének megválasztására is - a jövő héten kerül sor. A tényből, hogy én lettem a frakció első embere, nem indokolt következtetést levonni kormányzati szerepvállalásomat illetően - állította Kuncze Gábor. Információink szerint kicsi az esély arra, hogy a pártelnök miniszterré avanzsáljon az elkövetkező időszakban.

Az SZDSZ-frakció tárgyalt arról a kérdésről, szükséges-e, hogy a miniszteri tisztséget vállaló képviselői lemondjanak listás mandátumukról. Kuncze Gábor hangsúlyozta: ő maga ezt nem tartja szükségesnek, és semmiféle ilyesfajta törekvés nincs. A koalíciós frakciók közötti együttműködés intézményesített formáira az alapszabály nem tér ki, ám várható, hogy a képviselőcsoportok megállapodást kötnek az együttszavazással, a jelenlét biztosításával és a kiemelt ügyekben való egyeztetéssel kapcsolatos kérdésekről. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.