BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leszavazott izraeli megszorítások

Négy miniszter leváltását jelentette be Ariel Saron izraeli kormányfő, mert a parlamentben a kormány költségvetési megszorító csomagja ellen szavaztak. Hasonló sorsra jutott öt miniszterhelyettes is; mind a kilencen ultraortodox pártok képviselői. A leváltás elvben ma lép életbe, a kormány ugyancsak ma újra beterjeszti a 13 milliárd sékel (2,7 milliárd dollár) értékű csomagot, amelyet az elfogadás után még kétszer jóvá kell hagyatni a knesszettel.

Helyi megfigyelők kormányválságról, új választások kiírásának kényszeréről beszélnek, de a Reuters által idézett londoni elemzők szerint ennek vajmi kevés az esélye: a két ortodox párt kiválása esetén is 65 fős többsége maradna a kormányfőnek a 120 tagú knesszetben. A CNN jelentéséből kiderül, hogy a 24 munkapárti képviselő közül csak 14 vett részt a szavazásban, és több Likud párti képviselő is távollétével tüntetett; így alakult ki a 47:44-es leszavazási arány, ami a fegyelem kikövetelésével nyomban megfordulhat. Az ortodoxok azért szavaztak a csomag ellen, mert az megnyirbálni tervezi a katonai szolgálat alól felmentett szeminaristák ösztöndíjait. A tétel nem képvisel akkora nagyságrendet, hogy ne lehetne róla megalkudni, s az egyik érintett párt, a Sasz vezetői már jelezték is tárgyalási hajlandóságukat azzal, hogy nem érdekeltek új választások kiírásában. Nehezítheti ugyanakkor Saron pozícióját, hogy - mint a BBC emlékeztet rá - a kormányfő a múlt héten saját pártjában kisebbségben maradt a palesztin állam elvi tudomásulvételéről megejtett szavazáson.

A takarékossági csomagot a lassan 20 hónapja tartó palesztin felkelés nyomában felduzzadt katonai költségvetés és a csökkenő adóbevételek tették szükségessé. Előirányzatai között hatmilliárd sékeles kiadáscsökkentés és hárommilliárdos adóemelés szerepel, valamint a büdzsé GDP-arányos hiányának fölemelése 3-ról 3,9 százalékra; maga a GDP elemzők szerint az idén 1 százalékkal fog zsugorodni. Csomag hiányában Izrael hiteleinek leminősítésére számíthatna, a sékel védelme érdekében magasabb kamatokra kényszerülne, amit felpörgő infláció és a külföldi befektetők érdeklődésének lanyhulása követhet.

VG-összeállítás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.