Magyar zászló a Mount Everest csúcsán
Csúcsra ért az első magyar ember a világ tetejeként számon tartott Mount Everesten. Erőss Zsolt a millenniumi Mount Everest-expedíció tavaly őszi sikertelen kísérlete után egy újabb magyar expedíció tagjaként szombaton egyedül jutott fel a 8848 méteres csúcsra. A 40 millió forintból finanszírozott expedícióban öten, Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Mezey László, Mécs László és Várkonyi László vett részt. Várkonyi László a kisebbik, 8750 méteres déli csúcsra jutott fel oxigénpalack nélkül, Erőss Zsolt pedig elérte a legmagasabb csúcsot is. Igaz, Erőss Zsolt az utolsó szakaszon már oxigénpalack segítségével hódította meg a Mount Everest és a világ legtetejét; a többiek legyengült egészségi állapotuk miatt még korábban visszafordultak. Tavaly két magyar csoport, a magyar Everest-Lhotse és a magyar millenniumi Everest-expedíció is elindult, hogy megmássza az elsőként 1953-ban, Edmund Hillary által meghódított csúcsot, azonban mindkét kísérlet eredménytelenül zárult. A visszatérő sportemberek egy újabb csúcstámadás tervével azonban Nepálban hagyták többtonnányi felszerelésük egy részét. Egy profi felszerelés ára egy főre vetítve 0,8-1 millió forint, de egy átlagos is több százezerbe kerül.
A mostani próbálkozás alkalmával egyébként takarékossági okokból eltekintettek a filmezéstől, amely 24-25 ezer dollárba került korábban. A csapat teljes, megközelítőleg 150 ezer dolláros költségvetése nagyjából a fele csupán annak a büdzsének, amelyből többnyire az expedíciók gazdálkodnak. A legjelentősebb öszszeg, több mint 40 ezer dollár az alaptábori ellátáshoz szükséges.
A Mount Everestet meghódítani kívánó hegymászók kísérletei egyébként jó bevételi forrást jelentenek Nepál számára is. A kormány meg is tesz mindent a hegymászás népszerűsítésére. Igaz, a tapasztalatok szerint turizmus helyett egyelőre csak az expedícióktól szedett hivatalos engedélyekhez szükséges "startpénzekből" növekednek a bevételek. Egy biztos: mind több hegymászó teszi próbára erejét a
Mount Everesten, közülük többeknek pedig általában csak többszöri nekirugaszkodásra sikerül elérni vagy megközelíteni a csúcsot.
Simon Krisztián


