BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régiós pályázatokra 2,35 milliárd

A Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) idei 11 pályázatának támogatására mintegy 2,35 milliárd forint fordítható. A pályázatok benyújtása szeptember végéig folyamatos, az április 18-ig beérkezettekről várhatóan júniusban döntenek. A KMRFT egyike a PHARE által nem támogatott régióknak - mondta Lukovich Tamás, a tanács operatív munkáját végző Pro Régió Kht. ügyvezető igazgatója. Így itt a strukturális alapok előírásrendszerét közelítő, úgynevezett tükörrégiós felkészítő program működik, amit a központi büdzséből finanszíroznak.

A pályázatok a térség 2001-2006 közötti stratégiai tervéhez igazodnak. A régió Magyarországon elsőként készített olyan EU-konform területfejlesztési tervet, amely alkalmas a strukturális alapok fogadására. Ennek kidolgozásában végzett munkájának is köszönhető, hogy a KMRFT a közelmúltban a többi régiós ügyvezető igazgatóhoz hasonlóan öt évre meghosszabbította Lukovich Tamás megbízatását. Az ügynökség az idei üzleti tervét a pr évének szentelte. Többek között az ezzel kapcsolatos feladatokat (saját hírújság, konferenciák, honlap, könyvkiadás) a területfejlesztési célelőirányzat régióknak juttatott részéből finanszírozzák.

Az elmúlt évben hét pályázatot hirdettek meg, a 142 nyertes mintegy 2,3 milliárd forintot kapott. Az idén öt új tenderrel bővült a rendszer - üzleti infrastruktúra fejlesztése, felkészülés az EU-hoz való csatlakozásra, az épített környezet védelme, elektronikus közigazgatás, az információs társadalomra való felkészülés -, ugyanakkor megszűnt a hátrányos helyzetűeket segítő pályázat, mivel a munkaerő-piaci alap nem biztosítja a finanszírozását. Az idei keret közel 76 millió forinttal múlja felül a tavalyit. A beadási határidő szeptember 30-a, de az április 18-ig beérkezett 204 pályázat támogatásáról várhatóan még júniusban döntést hoz a KMRFT.

Az idén is, csakúgy, mint tavaly, a főutcaprogram a legnépszerűbb, a 475 milliós tervezett támogatási keretre mintegy 1,2 milliárd forintnyi igény érkezett. A Kanadából negyedszázada indult, a világon sokfelé követőre talált program Magyarországon még úttörőnek számít. A program a településközpontok szerepének, funkciójának, gazdaságának megerősítését célozza. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.