RÖVIDEN
Fővárosi versenyben az MSZP és az SZDSZ
Ősszel várhatóan legalább három főpolgármester-jelölt indul a poszt elnyeréséért - mondta az MTI-nek Bőhm András. Az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője nem tartja kizártnak, hogy az MSZP június 22. előtt hivatalosan bejelenti saját jelöltjét. Demszky Gábor már a múlt héten jelezte, hogy ismét indul a posztért - tette hozzá a politikus. Gy. Németh Erzsébet, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, egyben a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese - előzőleg a Népszabadságban azt nyilatkozta, frissítésre van szükség a főpolgármesteri tisztségben. (VG)
Az exkormányfő nem maradhat a Parlamentben?
Orbán Viktornak volt kormányfőként nem lesz dolgozószobája az Országházban - jelentette ki Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett rá, hogy engedély nélkül kezdtek felújításba a Parlament épületében, majd miután ez kiderült, leállíttatták a munkát. A kormány május 15-ei határozatában döntött arról, hogy a leköszönő kormányfők számára a Parlamentben kell dolgozószobát biztosítani. Ezt megelőzően nem egyeztettek Szili Katalinnal. Horn Gyulát 1998-ban a Miniszterelnöki Hivatal épületében helyezték el. (VG)
Nyomozás a Happy End Kft. ügyében
A Happy End Kft. szerződéseivel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a rendőrség. Juhász Ferenc szocialista képviselő márciusban az országimázspénzek kapcsán korrupciós jellegű bűncselekmények alapos gyanújára hivatkozva tett feljelentést a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál. (MTI)


