RÖVIDEN
Orbán a Parlamentben maradna
Stumpf István kancelláriaminiszter levélben tájékoztatja majd az Országgyűlés elnökét arról, hogy a kormánynak nincs oka május 15-i határozata visszavonására - közölte Borókai Gábor szóvivő az MTI-vel. A kabinet az elmúlt heti ülésén határozatba foglalta: a hivatalukból távozó miniszterelnökök titkárságukkal együtt ezentúl az Országházban kaphatnak elhelyezést a törvényben meghatározott ideig. Szili Katalin, a parlament szocialista elnöke ennek kapcsán levélben javasolta Orbán Viktornak, hogy "intézkedjen a kormányhatározat visszavonása ügyében". A szocialista politikus lapinformációk szerint sérelmezte, hogy a határozat meghozatala előtt nem egyeztettek vele. Szili Katalin emlékeztetett arra, hogy "az Országház épületének kijelölt vagyonkezelője az Országgyűlés Hivatala", s a volt miniszterelnök elhelyezése a kormány vagyonkezelésében lévő ingatlanban "valósulhat meg". Ismert: a Fidesz Horn Gyulának a Miniszterelnöki Hivatal épületében biztosított dolgozószobákat, s most hasonlóak voltak a szocialisták szándékai is. (VG)
Holnap találkoznak a miniszterelnökök
Orbán Viktor leköszönő és Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök csütörtökön találkozik a kormányfő dolgozószobájában - tájékoztatott Gál J. Zoltán, a szocialista politikus helyettes kabinetfőnöke. Elmondta: a korábbi szokásjognak megfelelően Medgyessy Péter kezdeményezte a beszélgetést, aminek kapcsán a két politikus telefonon is konzultált. A konzultáción főként a kormányzati átadás-átvételről lesz szó. (MTI)
Érkeznek a vagyonnyilatkozatok
A volt országgyűlési képviselők közül 80-an leadták záró vagyonnyilatkozatukat, az újak közül pedig 49-en nyújtották be eddig nyitóbevallásukat - közölte Isépy Tamás, a mentelmi bizottság alelnöke. A fideszes politikus tájékoztatása szerint a képviselők folyamatosan juttatják el a testülethez vagyonnyilatkozataikat. Az újraválasztott és a most megválasztott képviselők a vagyonnyilatkozat-benyújtás június 14-i határidejének lejárta után addig nem gyakorolhatják képviselői jogaikat, nem szavazhatnak és tiszteletdíjban sem részesülhetnek, amíg nem tesznek eleget törvényi kötelezettségeiknek - fejtette ki Isépy Tamás. (MTI)


