Sürgetik Prága EMU-célkitűzését
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Csehországnak minél előbb ki kellene tűznie azt az időpontot, amikor az eurózóna tagjává kíván válni, hogy megkönnyítse a közös valuta átvételéhez vezető utat. Roger Nord, az IMF közép-európai képviselője a Reutersnak úgy nyilatkozott, hogy "az út és a mérföldkövek kijelölése bizonyosságot hozna, és segítene az árfolyam-ingadozások elkerülésében". Nord az euróátvétel menetrendjének kidolgozása mellett az égetően szükséges költségvetési reformokat sorolta a június közepi választások után megalakuló új kormány legfontosabb feladatai közé.
A valutaalap képviselője nem tett konkrét javaslatokat Prágának az euróra való felkészülés stratégiáját illetően, hangsúlyozta azonban az egészséges és rugalmas költségvetési, illetve jövedelempolitika szükségességét. Nord szerint sokat kell még tenni a büdzsé helyzetének javítása érdekében, függetlenül attól, hogy Csehország a lehető legkorábban át akarja-e venni a közös valutát, vagy sem. A egyszeri privatizációs bevételektől, valamint a bajba került bankok és vállalatok konszolidálásának költségeitől megtisztított hiány a tavalyi 2,8 után az idén várhatóan eléri a GDP 4,4 százalékát.
Az eurózónához való csatlakozás céldátumának kijelölése érvet adhatna a kormányzat számára a kiadások lefaragásának igazolásául. Nord szerint a cseh vezetés politikai szempontokat mérlegelve dönt majd a gyors cselekvés, illetve a konvergencia és a reálgazdaság szempontjából fontos területekre fordított kiadások fenntartásának előnyei között.
VG-összefoglaló


