BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Széchenyi-terv MSZP-módra

A Széchenyi-terv támogatáspolitikája nem EU-konform - olvasható az MSZP szakértői által készített és lapunk birtokába került koncepcióban. E szerint jó néhány változtatás szükséges annak érdekében, hogy a magyar támogatáspolitika ne akadályozza az Európai Unióba történő belépést.

Az MSZP-s munkaanyag szerint a Széchenyi-terv forrásainak több mint ötven százalékánál komoly gondok vannak a felhasznált pénzek EU-konformitásával. A források egy részét ugyanis működési költségre adják oda, miközben az uniós elvek szerint ehhez támogatás nem nyújtható. Ezért szerintük mindenekelőtt ki kell venni a Széchenyi-tervből és a vonatkozó jogszabályi keretekből a működési kiadások támogatását.

Jelentős a pályázaton belül az úgynevezett kivételek, egyedi elbírálások száma is. Ezeket az MSZP szakértői szerint meg kell szüntetni, az unió által is elfogadott kivételek esetében pedig egyértelműen meg kell határozni s részleteiben is rögzíteni az alkalmazhatóság kritériumait. Hiányolja az anyag a nyilvánosságra hozatali kötelezettséget a működtetési kiadásoknál, s az egyedi, nem pályázati úton kapott pénzek esetében. További problémának tartja, hogy míg az autópálya-építésnél az elődök messzemenően irtóztak a pályáztatástól, a vállalkozói célelőirányzatok esetében fennáll a szétaprózódás komoly veszélye. A vállalkozáserősítés 31 milliárd forintjához például 28 pályázat kapcsolódik, a turizmusfejlesztés 25 milliárdjáért pedig 52 pályázaton lehet indulni.

Igen magas a közvetítő, közreműködő intézményeknek kiutalt összeg is. Tavaly csupán a Gazdasági Minisztérium 13 milliárdot költött a közreműködő szervezetek működési támogatására a vállalkozási célelőirányzatok közel 63 milliárdos keretéből.

A felesleges szervezeteket feltétlenül ki kell iktatni a rendszerből - tesz javaslatot az anyag.

Az elbírálók jelenleg általában nem adják oda a beruházási öszszeg EU által is elfogadott 50, illetve 65 százalékát. A koncepció készítői szerint erre lehetőséget kell teremteni, sőt talán, amíg nem az EU tagja Magyarország, még többet is oda lehetne adni a magyar vállalatoknak - vélekednek.

Külön kell választani a most alakuló, indulási gondokkal küszködő (például a maximum két éve alakult) szervezetek, valamint a már huzamosabb ideje működő vállalkozások pályázati, támogatási lehetőségeit - olvasható az MSZP koncepcióvázlatában. Az első esetben a kockázati tőke alkalmazásával, szerepének növelésével lenne indokolt operálni, a másik körnél pedig a "normál" pályázati rendszereket célszerű igénybe venni.

Egyszerűsítési, takarékossági megfontolásokból arra kellene törekedni az anyag készítői szerint, hogy egy pályázó lehetőleg egy ajánlattal el tudja nyerni az adható támogatás maximumát. Az egyszerűség, egyértelműség érdekében a telekhatáron belüli költségeket javasolják figyelembe venni. Az azon kívüli feladatok elvégzéséhez a helyi (önkormányzati), megyei, regionális, vagy területfejlesztési forrásokat (lehetőség szerint EU-forrásokkal kiegészítve) lenne célszerű felhasználni.

Nagy(obb), versenyképes beruházásoknál, multinacionális cégeknél célszerűnek tartják az abszolút összeghatár meghúzását, de szükségesnek nevezik a jelenlegi 200 millió forint (egyes esetekben 260 milliós) felső határ megemelését (hárommilliárd forint beruházási költség felett). Ugyanis a legfrissebb statisztikák szerint Magyarország már nem annyira vonzó a külföldi tőke számára. Az emelés mértéke döntés kérdése - olvasható a munkaanyagban -, de a 400 millió forint felső határ (négymilliárdos beruházási költség felett) már kellően attraktív lenne.

A területfejlesztéshez kapcsolódó fejlesztési (hálózatépítés, programkészítés, projektmenedzselés) társaságok kiépítését, kiépülését fokozatosan csökkenő állami támogatás mellett képzelik el a koncepció megfogalmazói. A tavaly mintegy kétmilliárd forint támogatásban részesült (folyamatos állami apanázst igénylő) Regionális Fejlesztési Holding Rt. helyett önfenntartó, a piacon saját bevételeiből megélni tudó szervezetek önszerveződő hálózatának kialakulását tartják támogatásra érdemesnek.

A szocialisták munkaanyaga szerint olyan működési rendszert kell kialakítani, olyan pályázati feltételrendszert, útmutatókat kell kidolgozni, amelyben a támogatások elbírálása, megítélése "kvázi automatizmusként" működik. Az a pályázó tehát, aki a részletes - esetenként akár szigorúnak is tűnő - pályázati kiírás feltételeit teljesíti, gyakorlatilag biztosan számíthasson a támogatás odaítélésére. Egy ilyen mechanizmus jelentős mértékben átláthatóvá teszi a pályázati rendszer működését.

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.