BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szili Katalin a parlament első női elnöke

Megalakult az új Országgyűlés: a törvényhozás megválasztotta új tisztségviselőit, elfogadta az új bizottsági struktúrákat, döntött annak vezetőiről, tagjairól. Tegnaptól az Orbán-kormány ügyvezető kabinetként működik, amíg várhatóan 27-én létrejön a hivatalosan miniszterelnöknek felkért Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ kormány.

Forgatókönyvszerűen, a pártok korábbi megegyezése alapján zajlott le tegnap az új Országgyűlés alakuló ülése. A parlament ülését Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitotta meg. Az államfő azt emelte ki, hogy az Országgyűlés eddig nem tapasztalt erőegyensúlyban kezd munkájához, a szavazók akaratából közel azonos létszámban van jelen a Házban a kormánypárti és az ellenzéki oldal. Hozzátette: immár nem okszerű és nem engedhető meg, hogy az elkövetkező időszakot is a kampány sokszor durva hangneme uralja. Ezért arra kérte a pártokat, hogy bár más-más felfogást, eszmét, választói réteget képviselnek, a parlament padsoraiból a nemzet egészét lássák.

Az Országgyűlés ezt követően meghallgatta, majd el is fogadta a választásokról szóló beszámolókat, melyeket Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke, valamint Pintér Sándor belügyminiszter adott elő. Utóbbi kiemelte: az országgyűlési képviselő-választások törvényes rendben, magas színvonalon zajlottak le, és a külföldi megfigyelők szerint a nemzetközi elvárásoknak is megfeleltek. Az Országos Választási Bizottság arra készül - mondta Ficzere Lajos -, hogy javaslatot tegyen a parlamentnek a választási jogszabályok módosítására.

Az Országgyűlés valamennyi, azaz mind a 386 képviselő mandátumát igazolta, majd megválasztotta tisztségviselőit. A szocialista házelnök Szili Katalin mellett öt alelnök dolgozik majd, így Mandur László (MSZP), Harrach Péter és Szájer József (Fidesz), Dávid Ibolya (MDF) és Wekler Ferenc (SZDSZ).

"Nekem meggyőződésem, hogy a köztársaság népének többsége azt várja most tőlünk, hogy az elkövetkező négy év során ne a csatazaj jellemezze a politikát, hanem a vitázó okosság vigye előre az ország ügyeit" - mondta Szili Katalin, a magyar demokratikus parlamentarizmus első női házelnöke. A szocialista politikus asszony szavai szerint a következő négy év nem ígérkezik könnyűnek, miközben Magyarország minden bizonnyal az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Szili Katalin szerint az Országgyűlésnek mielőbb vissza kell szerezni a politika és a politizálás megkopott szakmai és erkölcsi presztízsét.

A leköszönő miniszterelnök beszédében kiemelten foglalkozott az állam, a kormány szerepével a gazdaságban. A velünk azonos méretű országok mindegyike - mondta Orbán Viktor - bír négy olyan dologgal, ami nekünk még nem adatott meg: mindegyik büszkélkedhet legalább fél tucat nemzeti kézben levő, ám nemzetközi multinacionális vállalatnak tekinthető céggel, erős kis- és középvállalkozói réteggel, rangos, nemzetközileg is jegyzett vállalati irányítói réteggel, valamint jól működő vállalkozói érdekképviselettel. Hangsúlyozta: a kabinet ennek fényében választotta azt az unióban is bevett "európai magatartást", hogy támogatta a hazai vállalkozásokat, a híd- és útépítéseket, és mint Orbán Viktor fogalmazott: "nem titkolom, más területeket is bevontunk volna e körbe, ha hosszabb időnk van rá". A kormányfő ugyanakkor elmondta: tudatában voltak annak, hogy meghátrálásra kell késztetni a nagytőke képviselőit, ezeket a csatákat a kormány többségében sikeresen vívta meg a gázárak, az autópályadíjak ügyében.

Orbán Viktort követően Mádl Ferenc államfő bejelentette: Medgyessy Pétert kéri fel, hogy alakítsa meg kormányát. A szocialista miniszterelnökjelölt beszédében, többek között kijelentette: tízmillió magyar állampolgár érdekében, 15 millió magyar iránt érzett felelősséggel fog dolgozni. Hozzátette: nem erőből akar politizálni, hanem megértően. Medgyessy Péter szerint célja az lesz, hogy ne a fortély és az ügyeskedés, hanem a munka, a tisztesség és az erkölcsösség domináljon. Tiszta, nyugodt, kiszámítható Magyarországot, barátságos szomszédi viszonyok kialakítását akarja elérni az új kormány.

Munkatársainktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.