BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tervezet az üzletrészkárpótlásra

A megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek kívülálló tulajdonosaitól és nyugdíjas tagjaitól "venné meg" egykori üzletrészeiket az állam az FVM kárpótlási törvénytervezete szerint. Az elképzelések irreálisak, ezért azokat az új kormánynak vissza kell vonnia - állítja a szövetkezeti érdekképviselet.

Figyelmen kívül hagyva az új kormány megalakulását, elkészítette és a múlt héten egyeztetésre bocsátotta az FVM azt a törvénytervezetet, amely a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek egyes tulajdonosainak kárpótlásáról rendelkezne - értesült a Világgazdaság. A törvényjavaslat sürgős kidolgozásáról az Orbán-kabinet intézkedett az áprilisi országgyűlési választások elvesztése után.

Az FVM több ponton zavarosan fogalmazó törvénytervezete szerint az állam a kívülálló tulajdonosokat és a nyugdíjas tagokat (illetve örököseiket) kárpótolná, vagyis a tranzakció - hasonlóan a működő és a felszámolás alatt lévő gazdaságokban végrehajtott állami üzletrészvásárláshoz - az aktív szövetkezeti tagokra nem terjedne ki. Utóbbiak közül azonban egyes értelmezések szerint jól járnának azok, akik a szövetkezetek megszűnése óta lettek nyugdíjasok, mert ez esetben a kárpótlás rájuk is vonatkozna. Az agrártárca nem határozza meg, hogy az intézkedés hány embert érintene, és a kedvezményezettek mennyi pénzt kapnának. Ehelyett azt rögzíti, hogy a kárpótlási összeget az 1992-es vagyon-nevesítéskori névérték adná meg, amelyet növelni kellene a szövetkezetek megszűnésétől számított, polgári törvénykönyv szerinti kamattal.

Irreálisnak minősíti az FVM elképzeléseit a legnagyobb agrár-érdekképviselet, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Horváth Gábor, a szervezet főtitkára közölte: a tárcajavaslat révén előfordulhatna, hogy a kárpótoltak az eredeti névérték 140-200 százalékához jutnának, szemben a működő és felszámolás alatt álló gazdaságok tulajdonosainak járó 100 százalékos összeggel. Szerinte azonban nemcsak ez eredményezne újabb diszkriminá-

ciót, hanem az aktív tagok ismételt kirekesztése is.

A minisztériumi elképzelések elfogadhatatlanok, ezért azokat az új kormánynak vissza kell vonnia - hangoztatta Horváth. Megítélése szerint az FVM leköszönő vezetése a teljesíthetetlen feltételekkel eleve olyan helyzetet igyekezett teremteni, hogy a minisztérium új irányítóinak a tervezettől el kelljen állniuk. Ezután ugyanis a távozó kormány úgy érvelhetne, hogy a helyébe lépő pártok a megszűnt szövetkezetek ügyét nem kívánják megfelelően rendezni. A korábbi nyilatkozatok szerint viszont az új koalíció éppen az üzletrészproblémák megnyugtató megoldására törekszik, és állami vételi ajánlatot kíván tenni az aktív szövetkezeti tagoknak is - emlékeztetett a főtitkár.

Hazafi László

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.