Újra lehet kivételes nyugdíjemelés
Még nem tudni, hogy a Medgyessy-kormány által ígért száznapos ígéretcsomag miatt tulajdonképpen hány törvényjavaslat érkezik majd a kormánypártoktól a parlament elé. Mindenesetre az Országgyűlés alakuló ülése napján egyelőre öt javaslatot nyújtottak be a szocialista frakció tagjai egyéni képviselői indítványként. Az egészségügyi miniszteri posztra aspiráló Csehák Judit mellett még öt politikus jegyzi az indítványokat, melyek közül kettő törvény-, három határozati javaslat.
Visszaállítaná a kivételes nyugdíjemelés lehetőségét a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítási javaslata. Az előterjesztők szerint a 2001. és 2002. évi költségvetés keretében elfogadott módosítás a korábbi nyugdíjrendszer igazságtalanságait orvosló intézményt szüntetett meg. A javaslat indoklása megjegyzi, hogy az intézkedés éves forrása, amely hozzávetőleg 400 millió forint, a költségvetés többletbevételeiből fedezhető.
A szocialista politikusok változtatnának a gyógyszerészetet érintő egyes törvényeken is. Mint az előbbi indítványban, itt is az Orbán-kabinet által javasolt s a kormánytöbbség által elfogadott intézkedést korrigálnák. Megváltoztatnák azt a döntést, amely szerint a Magyar Gyógyszerész-kamara helyett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz, a országos tiszti főgyógyszerészhez kerültek a minisztertől átadott hatáskörök. Ezzel megnövekedne a kamara feladata és felelőssége a lakosság gyógyszerellátását biztosító gyógyszertárak működtetésében. A határozati javaslatok felkérnék a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatokat a hosszú távú egészségpolitikai intézkedésekkel kapcsolatban.
A csonka médiakuratóriumok kiegészítése ügyében a lehető legrövidebb időn belül egyeztetéseket kezd Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Ezt a politikus asszony jelentette be tegnap, hozzátéve: a Ház rendkívüli ülése a Medgyessy-kormány száznapos programjának végrehajtása érdekében várhatóan július 20-ig tart. Szili Katalin változtatni szeretne az Országgyűlés belső együttműködésének rendjén, ezért a házbizottságon kívül is folyamatos konzultációt tart szükségesnek a frakciókkal és a civil szervezetekkel. A szocialista politikus elmondta még, hogy korrigálni kívánják a házszabályt a hiányosságok miatt. Az ülésezési rendre vonatkozó kérdésekre annyit mondott: a parlament hetente ülésezne.
MUNKATÁRSUNKTÓL


