BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válaszlépések Varsónak

Magyarország a közeljövőben 10 millió dollár értékben megvonja a CEFTA-kedvezményeket a lengyel cukorkaárukra és szárított zöldségekre. Az intézkedés válaszlépés a Varsó által április 20-án bevezetett újabb védintézkedésre - áll egyebek között a Külügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Az intézkedést tartalmazó rendelet váhatóan a napokban jelenik meg. Ezt követően az 5. napon lép hatályba a vámemelés. Ennek lényege: az eddigi 0-12 százalékos helyett a legnagyobb kedvezményes (MFN-) vámnak megfelelő 51,2-68 százalékos vámot kell majd fizetni az említett termékcsoportokba tartozó, Lengyelországból származó import után.

A most elhatározott magyar lépés sokadik a két ország között immár öt éve folyamatosan zajló vámvitában. Annak az idei fejezetét Varsó nyitotta meg, amikor április 20-tól küszöbárat és vámpótlékot vezetett be az év végéig nyolc olyan termékcsoport esetében, amelyek közül kettő - a baromfihúsé és a paradicsomé - érzékenyen érinti a magyar kivitelt. E két termékkör egyébként azok közé tartozik, amelyek magyar exportját különféle védintézkedésekkel Lengyelország évek óta nehezíti, esetenként ellehetetleníti.

Varsó egyébként előzetes konzultáció nélkül, úgy vezette be áprilisban a vámpótlékot, hogy nem értesítette előzetesen Budapestet, pedig azzal annullálta a CEFTA-kedvezményeket. Budapest azonnal tárgyalásokat kezdett, s jelezte: ha azok nem vezetnek eredményre, akkor arányos válaszlépéseket tesz. (VG)

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.