BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyhangúlag támogatott jogszabály-módosítás

A pártok az MSZP kezdeményezésére jövő héten megbeszélést tartanak a médiatörvény jogharmonizációs módosításáról - közölte a Világgazdasággal Újhelyi István (MSZP). Az Országgyűlés kulturális bizottságának tagjai eközben egyhangúlag általános vitára alkalmasnak ítélték a Fidesz törvénymódosítási javaslatát. Az ellenzéki párt jelezte: indítványa megegyezik a legutoljára februárban, még kormánypártként előterjesztett indítványnyal, amelyet akkor az MSZP és az SZDSZ a féloldalas médiakuratóriumi elnökségek ügye miatt elutasított. A szocialisták a bizottsági vitában hangsúlyozták: akkor sem voltak tartalmi kifogásaik, a kuratóriumkérdés pedig megoldódott, így nincs akadálya a törvénymódosításnak.

Nem presztízskérdés, kinek a nevében nyújtották be a javaslatot, az a fontos, hogy az Országgyűlés el tudjon fogadni egy kétharmados törvényt - állapította meg Újhelyi István. A történtek érdekessége ugyanis, hogy az előterjesztést nem a kormány vagy a négy párt nyújtotta be, hanem az ellenzék "ébredt" elsőként. A szocialista politikus elmondta: szakmailag tökéletesíteni kell a Fidesz előterjesztését, ezért módosító indítványokat nyújtanak be hozzá. Az Országgyűlés az eddig történtek tükrében várhatóan igent mond a módosításra, "bár a Szalai-Várhegyi-produkció nem használ a javaslatnak, mert a Fidesz még mindig erőből akar politizálni" - állította Újhelyi István.

Szalai Annamária és Várhegyi Attila, a Fidesz képviselői a Magyar Rádió székháza előtt tartottak tegnap tájékoztatót. Szavaik szerint ha az "új kormányzat elveszi a közmédiumoktól a hitelfelvétel lehetőségét, akkor elsötétedik a képernyő, elnémul a rádió". Az új kormánynak meg kellene adnia az elődje által jóváhagyott, a működés fenntartásához elegendő hitelgaranciát - hangoztatták.

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.