Hátrafelé passzol a sportminisztérium
Defenzívvé válhat az új sporttárca "játéka", a kabinet holnapi ülésén ugyanis több, sportberuházást érintő kormányhatározat visszavonását tervezik. Az összességében több mint harminc határozatot tartalmazó listán szerepel az egyik legnagyobb sportesemény, a 2008. évi labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) megrendezésére vállalt állami garancia ügye is. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Eb-pályázati ütemterve szerint június 14-én Nyonban a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalosan prezentálja Magyarországnak a 2008-as labdarúgó Eb megrendezésére beadott kandidációját - nyilatkozta a Világgazdaságnak Huszár István, az előkészítő bizottság elnöke.
A kormányváltást követően pályára vonult új, Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) vezetése azonban több ponton is módosítani kívánja a pályázati anyagot, s első lépésben visszavonhatja a sportesemény kapcsán hozott korábbi garanciavállalást. Ismeretes: az Eb-re felépítendő nyolc új aréna és hozzájuk kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések az előzetes kalkulációk szerint 500 milliárd forintba kerülnének. A pályázatban várhatóan több helyszín kijelölését is módosítani kívánná a kabinet. Jánosi György, a tárca első embere a Világgazdaságnak adott korábbi (VG, 2002. május 17.) nyilatkozatában mindenesetre azt mondta: az új minisztérium nem ellenzi Magyarország Eb-pályázatát, de az infrastrukturális feltételeken és a finanszírozási terheken kívül az esélyeket is át kell gondolni. Hangsúlyozta azt is: amennyiben elindulunk a pályázaton, nem feltétlenül a korábbi csomópontokon kell a felkészülést elindítani.
Az új kormány egyébként több, elődjének a választásokat követő időszakban hozott határozatát is visszavonni készül a pénteki ülésén. A kabinet utolsó, május 14-i ülésén 9,5 milliárd forint értékű kötelezettségvállalást fogadott el 14 új sportberuházási tervre. A határozatokban rögzített projektek közül a legnagyobb tételt a stadioninformatikai beruházás jelenti, amelyre négymilliárdos kezességet vállaltak. Összehasonlításul: a stadionrekonstrukciót nem számítva az előző négy évben sportcsarnokokra, uszodákra, tornatermekre költött összeg nem érte el a "last minute" akció teljes költségét. Valószínű, hogy az olimpiai pályázat támogatásáról hozott korábbi garanciát is visszavonják.
A sportberuházásokat is érintő határozat-visszavonásokkal kapcsolatban Mesterházy Attila, a GYISM politikai államtitkára elhárította lapunk érdeklődését. A GYISM csapatának mai bemutatásán azonban a tárca taktikája ismertté válhat.
Simon Krisztián