Szoros eredmény Csehországban
A leköszönő Milos Zeman miniszterelnöksége elmúlt négy éve alatt jelentős mértékben megemelkedett a cseh büdzsé hiánya, amely az idén várhatóan eléri a GDP 7 százalékát. Spidla nyilatkozatai alapján megfigyelők a trend folytatódását valószínűsítik; a leendő kormányfő skandináv típusú jóléti rendszer kiépítését tervezi, "akkora költségvetési deficittel, amekkora szükséges". Elemzők emellett a Cesky Telecom távközlési cég és a CEZ áramszolgáltató magánosításának esetleges további halogatása miatt is aggódnak; a két vállalatra kapott ajánlatot a Zeman-kormány az idén azért utasította el, mert túl alacsonynak ítélte a kínált összegeket.
Közgazdászok szerint ugyanakkor a választási eredmény stabilizálhatja a korona árfolyamát, amely a nagyszabású privatizációs ügyletek és zöldmezős beruházások nyomán az elmúlt egy évben 15 százalékkal erősödött az euróval szemben, rontva az exportőrök versenyképességét. Várhatóan ugyanis nem kerül majd veszélybe az a jegybank és a kormány között korábban létrejött megállapodás, amely a beáramló pénzek hatását úgy semlegesíti, hogy azokat egy piacon kívüli jegybanki számlára helyezi - írja a Reuters.
VG-összeállítás


