BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellenálló a jelöltek gazdasága

Az Európai Bizottság lefelé módosította a tíz tagjelölt idei és jövő évi gazdasági növekedésére tett tavaszi előrejelzését. A testület szerint azonban a csatlakozó országok összességében jól vészelték át a világgazdasági lassulást, és töretlen újjáéledés elé néznek. Magyarország mindkét évben átlagon felüli bővülésre számíthat.

A bizottság legújabb előrejelzése szerint a tagjelölt országok gazdaságai 2002-ben átlagosan a korábban várt 2,5 helyett 2,1, 2003-ban pedig 3,8 helyett 3,6 százalékkal bővülnek majd. Az idei évben Lettország és Litvánia növekedhet a leggyorsabb ütemben - öt százalékkal -, míg a lengyel gazdaságra tett becslés mindössze 0,8 százalékos. Magyarország gazdasága az idén 3,4, jövőre pedig 4,5 százalékkal bővülhet.

A brüsszeli testület a globális környezet romlásával magyarázta felülvizsgálatát, hozzátéve azonban, hogy az erős hazai kereslet nyomán a legtöbb tagjelölt meglehetősen ellenállónak bizonyult. A csekély mértékű lassulás után így 2003-ban és 2004-ben a ráták megközelíthetik, illetve túlléphetik a négy százalékot - írja a Rapid. "A szükséges szerkezeti reformok, az uniós joganyag átvétele, valamint az adminisztratív kapacitás növelése erősíti a gazdasági hatékonyságot, és megemeli a bővülés potenciális szintjét" - véli a bizottság. A jelentés jóslata szerint a hazai kereslet marad a térség - elsősorban a balti államok - növekedésének motorja.

Miután a tagjelöltek átlagos inflációja a tavalyi 5,7-ről az idén várhatóan 2,9 százalékra csökken, 2003-ban csekély mértékű gyorsulásra (3,3 százalék) lehet számítani. Ezt a bizottság a ciklikus újjáéledéssel és a központilag szabályozott vagy rögzített árak egyszeri kiigazításával magyarázza, hozzátéve, hogy a fogyasztói árak emelkedésének üteme 2004-ben mind a tíz ország esetében 5,5 százalék alatt marad. Magyarország inflációs rátája az idei 5,2-ről jövőre 4,3, majd 2004-ben 3,5 százalékra mérséklődik.

Bár a tagjelöltek mindegyikének folyó fizetési mérlege deficites marad az elkövetkező két évben, a bizottság szerint exportteljesítményük jobb lesz, mint amit az exportpiacok várható fejlődése sugall.

A jelentés úgy véli, hogy jövőre végre megfordul a foglalkoztatás csökkenésének trendje, így a munkanélküliség is mérséklődésnek indulhat. Magyarország 2003-ban és 2004-ben - 0,8, illetve 1,2 százalékkal - élenjár majd a foglalkoztatás bővülésében, a munkanélküliség ennek ellenére a jövő évi egytized százalékpontos növekedés után 2004-ben is csak a jelenlegi, 5,8 százalékos szintre esik vissza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.