BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódó Citadella-ügy

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése értelmében Varga Kálmánnak, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökének jogában állt kimondani, hogy a Citadella-terasz azonnali bontására vonatkozó határozata végrehajtható. A bíróság indoklása szerint ugyanis a KÖH elnöke életveszély vagy közérdek esetén elrendelheti döntésének azonnali végrehajthatóságát - közölte Bór Judit, a KÖH Budapesti Regionális Irodájának vezetője. Ezzel még nem fejeződött be a hivatal és a kérdéses létesítményt felépíttető Citadella 4-U Vagyonkezelő Kft. közötti jogvita.

A Fővárosi Bíróságon november 26-án folytatódik első fokon az a per, amelyet a Citadella 4-U Vagyonkezelő Kft. kezdeményezett a KÖH-hel szemben, vitatva, hogy a hivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik a Citadella épületegyüttes fölött. A kft. szerint a Citadella 4-U ok-kal vitatja a KÖH hatáskörét, ugyanis a rendelkezésére álló dokumentumok alapján a Citadella épületegyüttes nem rendelkezik egyedi műemléki védettséggel.

A bíróság, amennyiben helyt ad a cég keresetének, akár új eljárás lefolytatására is utasíthatja az örökségvédelmi szervezetet. Éppen ezért az irodavezető egyelőre nem tudott felvilágosítást adni arról, tervez-e további lépéseket a KÖH a Citadella-terasz bontásával kapcsolatban.

Mint emlékezetes, a hivatal augusztusban hozott határozatot arról, hogy a Citadella környezetében engedély nélkül felépített létesítményt azonnal le kell bontani. Az üzemeltető cég augusztus 26-án meg is kezdte a munkálatokat, de néhány nappal később, a tűzijáték megrendezése kapcsán felmerült nehézségekre hivatkozva, felfüggesztette a bontást. Ezt követően a bíróság előtt támadta meg a KÖH határozatát. (NIG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.