Változott a teáor-jegyzék, amit a statisztikákban már alkalmaznak, ám a cégeknél és a cégnyilvántartásban csak január 1-jétől érvényesül. Az igazságügyi tárca arra törekszik, hogy az uniós harmonizációs követelményeknek megfelelő változás minél kevesebb gondot jelentsen a már bejegyzett gazdasági társaságoknak és a cégbíróságoknak. Mint azt a Világgazdaságnak elmondták: miniszteri rendeletben gondoskodnak a cégnyilvántartás számítógépes programjának módosításáról, illetve arról, hogy - lehetőség szerint automatikusan - helyet kapjanak a rendszerben az új számok.
Elsősorban a cégbíróságokon keltett némi zavart, hogy a teáor-változások szeptemberben jelentek meg a Statisztikai Közlönyben, és az visszamenőleges, augusztus 1-jei hatálybalépést írt elő. Az intézkedés ugyanis több százezer társaságot érint, és a cégnyilvántartás ezekre a számokra épül. Azóta a KSH, az APEH és az igazságügyi tárca összehangolta az átsorolással kapcsolatos teendőket. A Statisztikai Közlöny novemberi számában ismét tájékoztatják az érintetteket. Ebből egyértelműen kiderül majd, hogy az új számok a nyilvántartásokat - köztük a cégeket, illetve cégbíróságokat - kizárólag januártól kötelezik. Folynak az előkészületek a régi és az új teáor közötti fordítókulcs kidolgozására és megjelentetésére. A lista külön felhívja a figyelmet arra, amikor valamely, ez idő tájt érvényes számhoz a jövőben egy egészen másfajta tevékenység járul. Ilyen esetben ugyanis nincs mód a cégbírósági számítógépes program automatikus módosítására: az érintett vállalkozásoknak kell megtenniük a szükséges lépéseket, csakúgy, mint akkor, ha az adott tevékenység további alfajokra - és ekként megfelelő számokra - bontható. A minisztériumtól kapott információk szerint az érdekelt gazdasági társaságoknak kellő türelmi idejük lesz a változás cégbírósági átvezettetésére. Eligazításukat segítendő nem csupán a Statisztikai Közlönyben, hanem más hivatalos lapban, például a Cégközlönyben ugyancsak nyilvánosságra hozzák a megújult teáor-listát. (MKK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.