BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bemutatkozott a Stratek

A kormányzati intézkedések és a kormányzati tevékenység társadalmi fogadtatásának és megítélésének 12 alkalomra szóló vizsgálatát a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég nyerte el 50 millió forintos árajánlatával - derült ki tegnap a Miniszterelnöki Hivatalon (MeH) belül működő Stratégiai Elemző Központ (Stratek) bemutatásán.

A Medgyessy-kabinet alatt némileg megújult Stratek működését, felépítését Szekeres Imre, a MeH politikai államtitkára ismertette. A központ a kormány számára készít felméréseket, előrejelzéseket, társadalomtudományi és egyéb kutatásokkal méri a kormányzati intézkedések hatékonyságát, fogadtatását. Az idén 200 millió forintból gazdálkodó, 22 munkatársat foglalkoztató Stratek főként az innovációs, népesedési, migrációs, szociálpolitikai, uniós kutatásokat végez.

Szerdahelyi Péter helyettes államtitkár kiemelte: a kutatási koordinációs főosztály a kormányzati döntések előkészítését segíti, méri a kormánydöntések társadalmi fogadtatását (ennek keretében az önkéntes haderőre való áttérés társadalmi fogadtatását). A Strateken belül működik a népesedési kormánybizottság, az európai integrációs iroda, valamint az innovációs főosztály is. A központ a stratek.hu internetes weboldalon is elérhető. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.