A bolgár parlament úgy módosította a privatizációs törvényt, hogy a stratégiai jelentőségű vállalatok értékesítését érintő ügyleteket az ország legfelsőbb bírósága a jövőben nem függesztheti fel vagy nyilváníthatja semmissé - írja a Dow Jones. A bírósági felügyelet alól a BTC távközlési vállalatot, a Bulgartabak dohánymonopóliumot, hét áramelosztót, a Vazov hadiipari csoportot, két fegyverkereskedő céget, a Balkan Air Tour nemzeti légitársaságot, az állami tengeri, valamint a folyami flottát emelték ki. Ezek értékesítése során az új jogszabály értelmében nincsen helye bírósági fellebbezéseknek és tiltakozásoknak; döntési joggal kizárólag a kormány és a privatizációs ügynökség rendelkezik, ám az ügyletekre a parlamentnek is rá kell bólintania.
A 15 kulcsfontosságú vállalat régóta napirenden lévő magánosítását Szófia még az idén szeretné lebonyolítani. A változtatás nyomán folytatódhat a Bulgartabak magánosítása, amely szeptemberben azután akadt el, hogy három vesztes pályázó fellebbezett a privatizációs ügynökség döntése ellen. Az ügynökség a Deutsche Bank vezette konzorciumnak - 110 millió euróért - kizárólagos vásárlási jogot adott a dohánymonopólium 80 százalákára. A legfelsőbb bíróság decemberben semmissé nyilvánította ezt a határozatot, és bár a múlt hónapban a brit Adventet nevezte meg kedvezményezett vevőként, elemzők szerint a törvényi módosítás-sal újjáéledtek a Deutsche Bank-csoport reményei - írja a Reuters.(VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.