Médiaharc a közelgő háború közvetítéséért
Soha ilyen közel nem került a média a hadsereghez a történelem folyamán, mint most. Az iraki háborúra készülődő hírtelevíziók kiválasztott tudósítóit az elitosztagok korábbi parancsnokai képezik ki. A riporterek először kapnak a hadseregben rendszeresített védőfelszerelést.
Az előzetes várakozások szerint az 1991-es Öböl-háborút élőben közvetítő CNN küldi a legtöbb riportert a régióba. Az ellenséges övezetben való túlélésre felkészítő tréningen több mint 500 riporter vett részt, és kétszáz körül van azoknak a tudósítóknak a száma, akiket a biológiai és vegyi fegyverekkel történő támadás következményeire is kiképeztek - tájékoztatta a Világgazdaságot Laurel Chamberlain, a CNN International szóvivője. Mint mondta: a CNN 35 millió dollárt fordít a háború közvetítésére.
Nem csak az amerikai televíziók készülnek a háborúra, a vezető európai televíziós hírcsatorna, a BBC is felvonul az iraki had-szintérre. Minden kulcsfontosságú helyszínen jelen leszünk - nyilatkozta lapunknak Karen Rosine. A BBC sajtószóvivője elmondta: az infrastukturális háttér adott a hírközléshez, amennyiben azonban kitör a háború, megerősítik a tudósítóhálózatot. A riporterek részt vettek egy egyhetes kiképző programon, és mindenkinek, aki Irakba utazik, át kell esnie egy kétnapos CBR-tréningen, ahol a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverekkel való támadás következményeire készítik fel őket. Az utazók maszkot, katonai sisakokat, biztonsági védőöltözetet kapnak, és alapfelszerelés lesz a páncélozott jármű is.
A világ egyik legnagyobb hírügynökségének, a Reutersnek a háborús tudósítóit a brit katonai elitalakulat, a SAS parancsnokai készítették fel - tájékoztatta lapunkat Balogh László. A Reuters fotóriportere elmondta: egy háborús konfliktus esetén különösen kiélezett verseny folyik a nagy hír- és képügynökségek között is.
A nagy nemzetközi médiatársaságok és hírgyárak mellett a hazai hírszolgáltatók számára is kötelező kihívást jelent egy fegyveres konfliktus. Az esetleges iraki háború esetén akár két-, háromszorosára is nőhet a napi hírek száma a Magyar Távirati Irodánál - tájékoztatta a Világgazdaságot Pach Ferenc. A MTI hírigazgatója elmondta: korábbi drámai konfliktusok kirobbanása is hasonló növekedést okozott a normális esetben napi 550-600 bel- és külpolitikai, gazdasági- és sporthírt feldolgozó MTI forgalmában. Hasonló növekedés figyelhető meg a fotókat illetően is, ahol egy átlagos nap 150-180 képet biztosít vevőköre számára az MTI. A távirati irodának van egy pontos forgatókönyve arra nézve, miképpen kell az említett esetben munkatársait riasztania - mondta Pach Ferenc. Hangsúlyozta azt is: az MTI egyelőre nem tervezi tudósító és fotóriporter küldését a helyszínre. A legutóbbi nagy háborús konfliktusok közül az Öböl-háborúban és Afganisztánban sem volt külön helyszíni tudósítója az MTI-nek. A meghosszabbított műszakok és a rendkívüli ügyeletek pluszköltségeket okoznak, ezek egyelőre nehezen becsülhetők meg, mértékük ugyanis a helyzet súlyosságától és a válság elhúzódásától függ.
Az RTL Klub is bővíti hírösszefoglalóit, amennyiben sor kerülne a háborúra - tájékoztatta lapunkat Kolosi Péter, a televízió programigazgatója. Mint mondta: akár főműsoridőben is borulhat az adásszerkezet, mert az RTL Klub célja, hogy folyamatos és pontos tájékoztatást tudjon adni az eseményekről. Kolosi Péter hangsúlyozta azt is: tapasztalataik szerint általában csak néhány napig kíséri fokozott figyelem a konfliktussal kapcsolatban készített plusz-hírösszefoglalókat, elemzéseket és dokumentumműsorokat.
A nonstop és élő háborús adásokat ígérő hírtelevíziók mellett az internetes hírportálok is profitálhatnak egy esetleges háborúból. Szakértők szerint a 24 órás információszolgáltatásban először kaphat főszerepet az internet. Elsősorban a szöveges és képanyagok közlésének gyorsasága támaszthatja alá a várakozásokat. De egyes szakértők szerint a szakkommentárok, nagyobb elemzőanyagok online közlése is előrevetítheti a sikert.
A hírszolgáltatás gyorsasága és tartalma azonban minden egyes médium esetében függhet majd az amerikai hadsereg parancsokaitól és a Pentagontól. Ha az orránál fogva vezetett médiáról nem is lehet beszélni, a hadsereghez és a háborús övezethez legközelebb - éppen a hadsereg támogatásával - eljutó riporterek hír- és képanyaga vélhetően cenzúra tárgyát képezi.


