Mintegy 15 ezer tonna ammónium-nitrát típusú nitrogénműtrágyát importált a Bige Holding az Oroszországban lévő Novomoszkovszkból a behozatalra kivetett, 5,2 ezer forintos tonnánkénti pótvám tavaly november végi eltörlése után - derül ki a Világgazdaság birtokába jutott dokumentumból. Az ár 74 dollár volt tonnánként. Az illetékes tárcák a vámpótlékot korábban éppen az ehhez hasonló, olcsó import miatt léptették életbe, hogy az egyetlen hazai nitrogénműtrágya-gyárat, a péti Nitrogénművek Vegyipari Rt.-t megvédjék. Az NV tulajdonosa az elmúlt év közepén a BH érdekeltségi körébe tartozó Bige Holding Invest Beruházási és Befektetési Kft. lett. Így ágazati szakértők szerint a BH a dömpingáras importtal saját gyárának érdekeit is sértette.
A BH ugyanakkor az idén már a vámpótlék újbóli bevezetése mellett lépett fel a döntésben illetékes gazdasági tárcánál, amely február elsejétől - 10,6 ezer forintos tonnánként pótvám meghirdetésével - eleget tett a kérésnek. Az intézkedést a hazai ipar, vagyis a BH tulajdonában lévő NV megvédésével indokolták az addigra jelentősen meglódult orosz, ukrán és román import ellen. A vámpótlék eltörlése után ugyanis rövid időn belül rekordmennyiségű, 147 ezer tonna áru érkezett az országba. Ebből azonban 100 ezer tonnányi végül a BH érdekeltségi körébe tartozó cégekhez került.
Határozottan cáfolta az utóbbi állítást Bige László, a BH tulajdonosa, aki csak a mintegy 15 ezer tonnás behozatal tényét ismerte el. E mennyiséget viszont nem tartotta jelentősnek a 400 ezer tonna körüli éves nitrogénműtrágya-importhoz képest. A BH behozatalát részben azzal magyarázta, hogy a holdinghoz kilenc cégcsoport tartozik, amelyek egy része több mint tíz éve foglalkozik műtrágya-kereskedelemmel. Tájékoztatása szerint azonban a fő cél az volt, hogy az NV tulajdonosaként valahogy koordinálják a behozatalt. A potenciális beszállítóktól meg akarták venni az importárut, hogy a hazai piacra "ne hozza be más". Ez az elképzelés azonban nem valósult meg, mivel az importőrök a terméket a már említett 15 ezer tonnás tételen felül a BH-nak nem adták el - közölte Bige.
Lapunk információi szerint a vámpótlék újbóli bevezetése fokozódó tiltakozást vált ki agrártermelői körökben, mivel a gazdák jelentős műtrágyadrágulástól tartanak. A Magyar Agrárkamara emiatt 5 milliárdos többletterhet mutatott ki, miközben a termelők egyébként is 50-60 milliárdos árveszteségre számítanak az FVM kifogásolt piacszabályozási lépései miatt (VG, 2003. február 6.). Bige ugyanakkor lapunknak kijelentette, hogy a NV a mai, 33-39 ezer forintos tonnánkénti árakat nem kívánja emelni. Állítása szerint a pótvámos intézkedés így nem a gazdálkodóknak, hanem valójában a műtrágyaimportőröknek kedvezőtlen. November vége óta ugyanis 20-21 ezer forint körüli árakon importáltak, és 33-35 ezer forintért adtak el. Emiatt az igazi, 50-60 százalékos extraprofitot ők tették zsebre, miközben a termelők legfeljebb 3-4 ezer forinttal jutottak olcsóbban műtrágyához a belföldi áraknál - állította a BH tulajdonosa.
Bige szerint a hazai védelmet az is indokolja, hogy a világ minden részén (így az EU-ban is) védekeznek a dömpingáras orosz, román, ukrán műtrágyaimport ellen, és általában megtartanak legalább egy hazai gyárat is. Ilyen védrendszer a jövő évi teljes jogú EU-tagsággal nálunk is automatikusan hatályba lép, a péti gyár viszont a vámpótlék mostani bevezetése nélkül egy hónap alatt tönkrement volna. Emiatt 1500 ipari munkahely szűnt volna meg. Másrészt a későbbiekben veszélybe került volna a belpiac biztonságos ellátása, ami - megfelelő kontroll hiányában - a most még olcsóbb importtermékek jelentős drágulását is maga után vonta volna - érvelt a BH tulajdonosa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.