röviden
St. Gallen-i szimpózium a bizonytalan időkről
"Válaszokat találni bizonytalan időkben" mottóval rendezik meg a svájci St. Gallen egyetemén immár 33. alkalommal az ISC-Symposiumot 2003. május 22-24. között. A St. Gallen-i egyetem 27 fős diákcsapata által szervezett szimpózium legfőbb célja, hogy a legkülönbözőbb nézetek felvonultatásával új válaszokat találjanak a világ fejlődésével kapcsolatos kérdésekre. Az eseményen, mint minden évben, az idén is 600 neves vendég vesz részt a politika, a gazdaság, a tudomány világából, s csatlakozik hozzájuk 250 diák és a sajtó több mint száz képviselője is. Mint a szervezők fogalmaznak, a rendezvény résztvevői azokkal a kérdésekkel foglalkoznak, amelyek rávilágítanak arra: mért vált bizonytalanná a helyzet a politikában, a gazdaságban, a társadalmi életben, s hogy milyen választ lehet a kialakult problémákra adni. (KK)
Ankara megállapodott Washingtonnal
Véglegesítették annak a katonai megállapodásnak a részleteit, amelynek alapján Törökország lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy használja országa területét - bázisait és úthálózatát -, valamint légterét az Irak elleni hadműveletekben, de az átengedésről szóló szavazást a parlament tegnapról ismét későbbre halasztotta. A pénzügyi kérdések közül eldöntöttnek számít, hogy Ankara hatmilliárd dollár segélyt kap az USA-tól úgy, hogy minden egymilliárd dollár újabb hatmilliárdnyi hitelgaranciát von maga után. Washington a segélyt egyebek között ahhoz akarja kötni, hogy Ankara eleget tesz az IMF 16 milliárd dolláros programjában foglalt feltételeknek is. (Reuters)
A bolgár parlament gyorsítaná a privatizációt
Elvileg lendületet vehetne a bolgár privatizáció, miután a parlament egy határozatával kizárta annak lehetőségét, hogy bírósági úton blokkolni lehessen az állami vagyon eladását. A bírósági beavatkozás lehetőségének fenntartása mellett legutóbb a köztársasági elnök is vétót emelt, amit a parlament a mostani, egyszerű többségi határozatával felülbírált. Az amúgy is egy helyben topogó privatizáció ellenzői azonban még egy ottani alkotmánybírósági eljárással is fékezni tudják az állami aktívák eladását. A vitát az ottani dohánymonopólium és a vezetékes távközlési konszern eladása fogja megsínyleni. (Reuters)


